„Nagymama” vigyáz az otthonra és a lakóira egyaránt

Szent Anna oltalmába ajánlották Böjte atya gyergyószentmiklósi házát. Felszentelésére szombaton, február 16-án délután került sor.

Baricz-Tamás Imola

2013. február 17., 18:102013. február 17., 18:10

2013. február 18., 15:022013. február 18., 15:02

Az erdélyi ferences rendi elöljáró, Orbán Szabolcs atya prédikációjában nemcsak a gyerekekhez szólt, hanem a felnőttek, az édesanyák és a nagymamák fontos szerepét is kiemelte. Szent Anna, Jézus nagymamája példáját hozta fel, több olyan fontos tulajdonságot emelve ki, mely a mai nagymamáknak is a legfontosabb tulajdonságuk kell legyen. Türelem, szeretet, kedvesség és talán a legfontosabb, az élettapasztalat, a bölcsesség átadása. Mint mondta: „a Szent Anna-házban lakó fiatalok is váljanak majd olyan szülőkké, Szent Annákká, akik olvasni tanítanak, hogy megértsük Jézus szavát”.

Atyák, elöljárók üzenete

„Tanítsuk meg gyermekeinket imádkozni, hogy ne sodródjunk szét a világba. Azért választottuk Szent Anna nevét a gyergyói otthonnak, hogy ő járjon közben, tanítson imádkozni a családokért. Nemcsak a fiatalok kell imádkozzanak, hanem mi magunk is” – hangsúlyozta Böjte atya. Hozzátette: ne zászlókat lobogtassunk, hanem szívünkben éljen a szülőföld szeretete.

Az idős atyák az anyák és nagymamák szerepéről szóltak a szentmisén. A 95 éves Antal atya és a több mint 90 éves Ervin atya biztatott mindenkit az itthonmaradásra, az egymás segítésére, az összefogásra. Imádságra buzdítottak, mert „csak az anyák, a nagymamák tudják megmenteni a családot, a nemzetet, csak tőlük függ, milyen gyermekeink vannak” – hangsúlyozták.

A szentmisén a fiatalok székely ruhába öltözve verssel, énekkel köszöntötték az értük imádkozókat, majd a ház felszentelésénél igazi vendégszeretetről tanúskodott kis műsoruk. A Szent Anna-ház vezetője, László Andrea Orsolya is köszöntötte a vendégeket, kérve, fogadják imádságos szeretettel a Szent Anna-otthon lakóit: azokat, akiknek nem adatott meg a szeretetteljes családi légkör, akik anyagi gondokkal küszködnek és kimaradnának az iskolából, illetve akik árván maradtak.

Gyergyószentmiklós polgármestere, Mezei János üzenetét Kisné Portik Irén olvasta fel: „Nincs az az ember, aki ne hatódna meg egy ilyen gyermekotthon láttán, és ne kérne áldást Böjte atya életére, továbbá mindazokéra, akik eszmeiségét vallják, misszióját követik, táplálékot és kiapadhatatlan szeretetet adva az arra éhezőknek. Kérem a Mindenhatót, hogy áldó kezét ne vegye le a nemzetünket alkotó nagy családokról, s ezek híján az őket pótló hajlékokról.” Borboly Csabának, a megyei önkormányzat elnökének üzenetét Barti Tihamér megyei tanácsos tolmácsolta, majd Pécsi L. Dániel magyarországi jelképtervező a Dévai Szent Ferenc Alapítványt huszadik születésnapja alkalmából egy címerrel ajándékozta meg.

Orbán Szabolcs atya kérte Szent Anna közbenjárását, hogy legyen mindazoknak a nevelője, akik ebben a házban laknak. Továbbá Isten áldását kérte a házra, az ott lakókra, valamint a fehér alapú címeres zászlóra.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben

Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek

Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek
2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
Hirdetés