
Fotó: Baricz Tamás Imola
Hídfőnek ütközött, majd kiskaput, kerítést, oszlopot rongált meg egy autó csütörtökön Gyergyószentmiklóson. Vezetője ijedtséggel megúszta a balesetet.
2016. január 14., 19:262016. január 14., 19:26
A Gábor Áron úton Tekerőpatak irányából érkező Opel Astra a Gödrös utca bejáratánál a kanyarban megcsúszott, a hídfőnek ütközött, majd kidöntötte a Stefánkovits és Szász család közös bejáratának a kisapuját, a kerítés egy részét, illetve a kerítés mellett lévő fa villanyoszlopot.
Stefánkovits István elmondta, sajnálja az esetet, a megijedt sofőrt, és hálát ad azért, hogy nem történt komolyabb sérülés. „A kerítést, a kiskaput ki lehet cserélni, az autó is úgy ahogy megúszta, jó hogy nem lett nagyobb baj, nem sérült meg a sofőr” – mondta, és már ottlétünk alatt az autót vezető családjával egyezkedett a megrongált bejárat helyreállításáról. Amint megtudta, hogy két kisnyugdíj a jövedelem, 500 lejre engedte le a megjavítandó kert és kapu ellenértékét. A faoszlopot – amely már megérett a cserére – pedig reméli, mihamarabb kicserélik az illetékesek, és újra lesz internet- és telefonszolgáltatás a lakásban.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.
szóljon hozzá!