
Többen is látták, le is fotózták, mégsem büntethető. Arról a férfiről van szó, aki az elmúlt év végén és ez év elején többször is négykerekű járművével parádézott a Gyilkos-tó jegén, a kiálló csutakok között.
2014. január 15., 14:002014. január 15., 14:00
2014. január 16., 13:482014. január 16., 13:48
Egy Magyarországról hazalátogató gyergyószentmiklósi osztott meg közösségi oldalon egy fotót, amint a Gyilkos-tó jegén épp a csutakok között szlalomozik quadjával egy illető.
„Nincs szerencsém!”
„Nincs szerencsém, mert rosszkor voltam szép helyen” – állítja Nyisztor Miklós, aki szilveszteri itthonléte alkalmával a Gyilkos-tóhoz is ellátogatott. Amit ott látott december 30-án, így írja le: „Nem értem egyszerűen, hogy a Gyilkos-tón, a nemzeti park ékkövén bármit meg lehet tenni. Sok disznóságot látott és élt meg a világhírű, Keleti-Kárpátok gyöngyszemének tartott Gyilkos-tó. A XX. század elején a tó partján gatterek működtek, a hulladék cándrát és fűrészport egyszerűen beledobták a tóba. Persze, ebben az időben nem volt nemzeti park meg természetvédelem. Később a tó mellett működő vendéglők engedték bele előszeretettel a szennylevet, miközben tanulmányok sorát olvastam, olvasom, hogyan kell megőrizni, megvédeni az utókornak az amúgy is egyre zsugorodó Gyilkos-tót. Kinyílik a bicska a zsebemben, amikor az „aranyifjú” a fokozott védelem alatt álló kincsünkön éppen quaddal ralizik a csutakok között vagy éppen a csutakokon. Hogy is van ez, kérem? Van nemzeti park, van parkjárőrszolgálat. Ők ilyenkor hol vannak?” – teszi fel a kérdést a régiségeket gyűjtő szentmiklósi, aki a gyűjteményekben lévő számos képeslappal is be tudja mutatni a tó „színeváltozását”.
A közösségi oldalon megjelentetett fotón nem látszott a jármű rendszáma, így mint megtudta, nem is számíthat az illető számonkérésére. A kép nem bizonyíték, a személy kilétéről kell írásos nyilatkozatot tenni. Nyisztor Miklós a Székelyhon.ro kérdésére elmondta, vállalja, amit látott és megörökített, a nyomozás viszont nem az ő feladata kell legyen.
Megkerült a rendszám
Pár nappal később, január 6-án egy hegyimentő is látta, és le is fotózta a négy keréken parádézót, szintén a tó jegén. Az ő felvételével már be lehetett azonosítani a járművet. De a számonkéréshez, mint kiderült, ez is kevés.
A Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Park igazgatója, Hegyi Barna elmondta: úgy tűnik, a jármű tulajdonosa és a száguldozó nem ugyanaz a személy. „Megkerestük a quad gazdáját, aki egy gyilkostói vendéglátós. Azt mondta, turistáknak adta bérbe a négykerekűt, nem tudhatja, merre jártak vele” – fejtette ki a parkigazgató, hozzátéve, munkatársaival ezt cáfolni nem tudták, igaz, az illető sem tudott semmilyen bérbeadási aktát felmutatni. Hozzáfűzte, az illető személy nem először keveredik gyanúba, egy bizonyos falopás gyanúsítottjaként is feljelentést tett ellene a parkigazgatóság. Ez utóbbi ügy még folyamatban van.
Hol voltak a parkőrök?
Hegyi Barna elmondta, hiába hasonlítják a turisták a Tátrához vagy más nemzeti parkhoz az ittenit, mert a romániai törvényes szabályozás sokban eltér más országokétól. A természetkárosításra nincs egy bejáratott joggyakorlat, a büntetések borsosak, és a tettes legtöbb esetben nem fizet, hanem fellebbez. Ha nincs elegendő bizonyíték, az igazságszolgáltatás ejti a vádat, a parkőrök maradnak a sok utánajárással, a pereskedéssel. Egyébként is kevesen vannak a nemzeti park alkalmazottai, sok a munkájuk, csak a Gyilkos-tónál két embernek kétezer hektárra kell felvigyáznia, a szabadságolás is kérdéses. Az év végére maradt még néhány napjuk, amikor a fényképek készültek, épp szabadságon voltak.
Nem a fehér holló esete
Egyáltalán nem ritka, hogy a nemzeti park szabályait áthágják bizonyos személyek. A parkigazgató szerint sokan vannak, akik törvényen felülinek érzik magukat: “Az ekések és hegyimentők holdudvarában is vannak olyan személyek, akik azt hiszik, a sokéves túrázás feljogosítja őket a rendbontásra. Tavaly nyáron többször is tartottunk ellenőrzést a Nagy-Hagymáson, Fehérmezőben, ahol a terepjárókkal érkezőkkel tudattuk, mennyi a büntetés, emiatt pedig még ők voltak megsértődve. Van, aki kevesli a tevékenységünket, van, aki túlzásnak tartja az ellenőrzéseinket” – nyilatkozta Hegyi Barna, hozzátéve, több írásos figyelmeztetést is kiosztottak az elmúlt esztendőben.
Figyelmeztetéssel fékezni
Hogy a legutóbbi és hasonló esetek kapcsán milyen megoldást lehet találni? Erre egyelőre nincs konkrét válasz. A legközelebbi intézkedés egy táblaállítás lesz: a Gyilkos-tó partjára már jövő héten kikerül egy pannó, amely arra figyelmeztet, hogy aki gépjárművel a tó jegére merészkedik, 3-6 ezer lejes büntetésre számíthat.
Számíthatnak-e a parkőrök mások segítségre? – tevődik fel a kérdés. A szemtanúkra igen, ha tesznek írásos feljelentést, és vállalják a tanúskodást, amennyiben bírósági eljárásra kerül sor. Nincs kilátás újabb rendfenntartókra, a tavon való csónakáztatást végző Viridis Kft. elöljárója, Nagy Attila állítja, nekik nincs emberük e célra, költségvetésükből arra áldoznak, hogy a parkőri tevékenységét segítsék, fejlesszék. Gyergyószentmiklós polgármestere, Mezei János is úgy látja, bár az üdülőtelep a város része, a rend fenntartása a park alkalmazottaira hárul.
FRISSÍTÉS
Nyilatkozatát pontosítja a nemzeti park igazgatója
Hegyi Barna, a Békás-szoros–Nagyhagymás nemzeti park igazgatója kijelentéseire kapott visszajelzései miatt fontosnak tartja, hogy pontosítson: „Elnézést kérek, ha megsértettem ártatlan személyeket, sajnálom, ha félreérthetően fogalmaztam. A holdudvar kifejezés alatt nem a tagokat, hanem a szervezetek körüli személyeket értettem, volt tagokat, barátaikat vagy családjukat. Tehát: nem a jelenlegi hegyimentőket vagy ekéseket, hisz velük igen jó az együttműködés” – áll az igazgató megjelenésre szánt soraiban.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
szóljon hozzá!