
Ha kifizeti a teljes tartozását, elengedik az adóhátrálék kamatjának 70 százalékát – ez érvényes minden gyergyószentmiklósi adófizetőre a képviselő-testület hétfői döntésének értelmében.
2016. március 15., 18:032016. március 15., 18:03
Mindazok a természetes és jogi személyek, akik március 31-ig törlesztik tartozásaikat, mentesülnek a kamatok 70 százaléka alól – írja elő az elfogadott dokumentum. A részleteket illetően tudni kell, hogy a határozat a 2015. szeptember 30-án a helyi adóügyi osztályon jegyzett összes hátrálékra érvényes, amennyiben az adófizető teljes mértékben törleszti az alapadósságot, az erre kiszabott kamat 30 százalékát, valamint az idei adók és illetékek első félévre vonatkozó összegének felét is kifizeti.
A döntéssel a tartozások mielőbbi törlesztésének ösztönzése, ezáltal pedig a bevételek növelése a cél – hangzott el az ülésen. Mint kiderült, közel 1,9 millió lejnyi kintlévőség szerepel a helyi adók és illetékek osztály nyilvántartásában. Ebből tavaly 604 ezer, 2014-ben 415 ezer, 2013-ban 359 ezer és 2012-ben mintegy 510 ezer lejnyi kintlevőség keletkezett.
Amennyiben március végéig az adott lehetőséggel élnek az adósok, a város összesen 160–180 ezer lejnyi kamat elengedésével számol, de számottevő lesz a változás a bevételi oldalon is.
A kérdésre, hogy nyilvánosságra lehet-e hozni az adósok listáját, a pénzügyi osztály vezetője elmondta, a vonatkozó jogszabály már lehetővé teszi, hogy a helyi tanács megszabhasson egy olyan tartozásküszöböt, amely fölött nyilvánosságra hozható az adós neve és a tartozás mértéke is. Jelen pillanatban viszont nincs erre helyi rendelkezés.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.
szóljon hozzá!