A gyergyószentmiklósi közbirtokosság szombaton tartotta éves közgyűlését. A Fogarasy Mihály Műszaki Líceumban tartott gyűlésen a 2012-es évi elnökségi, valamint cenzorbizottsági beszámolót követően a 2013-as évre tervezett költségvetést is megvitatta és elfogadta a tagság. A különfélékben a közbirtokossághoz érkezett kéréseket tárgyalták meg.
2013. március 16., 18:052013. március 16., 18:05
2013. március 17., 16:462013. március 17., 16:46
A római katolikus egyház nevében Pázmán Attila, a Szent Miklós plébánia megyebírója köszönte meg a tagoknak a tavalyi évben megszavazott jelentős támogatást. A Szent Anna-kápolna felújítására is nagyobb összeget hagyott jóvá a tagság, ezért köszönetképpen a kápolnához egy kulcsot adott át.
Bíró Árpád, a gyergyószentmiklósi közbirtokosság elnöke beszámolójában ismertette a 2012-es évi pénzügyi, gazdasági tevékenységüket. Mivel a közbirtokosság jövedelmének nagy része a fa értékesítéséből származik, elsősorban az erre vonatkozó számadatokat ismertette a tagsággal az elnök, majd kitért a bevételre, költségekre, illetve az osztalékra is. Idén egy hektárra 150 lejt osztanak a tagoknak. Az elnök továbbá a saját csemetekert működtetésének hozadékáról is beszámolt, a kert bővítésére vonatkozó terveket is megosztotta a tagsággal, akárcsak a fa eladására hozott új rendszabályzatot.
A 2012-es évre beütemezett összköltséget csökkentették, az előirányzott munkálatokat elvégezték. A cenzorbizottság részletes beszámolójából kiderült: a törvények értelmében jártak el. A 2013-as évre előirányzott költségvetés ismertetésekor Bíró Árpád elnök hangsúlyozta, prioritást élvez a csemetekert bővítése, az új üzemterv elkészítése, illetve a területek telekkönyvezésének a folytatása.
A különfélékben szót kapott Mezei János polgármester, aki vázolta, hogy anyagi gondokkal küzd az önkormányzat, és kérte a közbirtokosság közgyűlését, amennyiben tudják, támogassák. A tagság elvi döntést hozott egy önkormányzati területen, viszont közbirtokossági tulajdonban lévő épület kapcsán, e döntéssel a volt Orosz Kálmán-féle, jelenleg óvodaépület felújítását támogatják. Tinka Kálmán alelnök és Bende István erdőgazda is válaszolt a tagok kérdéseire.
A közbirtokossághoz érkezett kéréseket is megvitatták
Az alapszabályzat értelmében a kisebb összegű támogatásokról a vezetőtanács dönt, viszont több kérést nyújtottak be idén is a közbirtokossághoz, ezekről egyenként szavazott a tagság. Az alakulóban lévő Gyergyószentmiklósi Polgárőrség 6000 lejt kért, a tagság a vezetőséget bízta meg, hogy csak akkor adja az összeget, ha azt megérdemlik. Csergő Tibor, a Tarisznyás Márton Múzeum igazgatója 15 000 lejt kért, viszont a tagság úgy ítélte, jó gazdája a múzeumnak, és 20 000 lejt hagyott jóvá.
Gyilkostón egy 10 hektáros területet bérbeadásáról döntöttek, az igénylő egy kalandpark létrehozását szeretné az üdülőtelepen. A Szent István plébánia nevében Bartos Károly plébános által beadott kérést is megtárgyalták, nem jelölt meg összeget a plébános, viszont a tagság úgy döntött 30 000 lejjel támogatja a harangláb és a plébánia épületének további munkálatait.
Az Ifjúsági Európai Bajnokságon harmadik és negyedik helyezést elért sífutók, Sára Erzsébet és Bajkó Réka 1000-1000 lejt kapnak a közbirtokosságtól kiváló eredményükért.
A tagok a 2012-es évre járó hektáronkénti 150 lej osztalékot keddtől, március 19-től vehetik át a közbirtokosság székhelyén.
Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.
Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
szóljon hozzá!