
Egy tárlat, melynek létrehozása összeköti a Kárpát-medence magyar lakóit, és melynek témája alkotókban és nézőkben egyaránt erősíti a hitet – ennek a kiállításnak ad helyet Gyimesfelsőlok után újabb állomásként a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum.
2015. október 15., 23:022015. október 15., 23:02
Ötvenöt magyar művész szemszögéből készült képekkel és kisplasztikákkal rendezték be a múzeum termeit a szerdai kiállításmegnyitóra. A Kárpát-haza Galéria vándortárlatának fővédnöke Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, védnöke Tamás József római katolikus püspök és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke.
A tárlatnyitón a Domokos Pál Péter Női Dalkör tagjai léptek fel, Csergő Tibor múzeumigazgató, akinek éppen aznap járt le igazgatói mandátuma, elmondta, ennél szebben nem is végződhetett volna a tizenkét éves munka. Ugyanakkor megnyugtatta a jelenlévőket: másnaptól folytatja a munkát megbízott igazgatóként a versenyvizsga eredményhirdetéséig.
Kedves Boldogasszony-keresők! – szólította meg a megnyitón jelen lévőket Nagy Zoltán alpolgármester. Szerinte Boldogasszony szeretetének tudatában sokkal könnyebb járni mindenkinek külön-külön azt az útját, amit számára kijelölt e Teremtő, és az ő fényében meghatározni, ki vagyunk mi, mi számunkra az igazi érték.
Szász Jenő védnökként aktuális probléma tükrében világította meg a hitünkhöz való ragaszkodás szükségességét: „Ha mi, európai keresztények hátat fordítunk a Teremtőnek, jön a Jóisten helyett Alah”. Európa betegségének okát is meghatározta: a jelennek élést, a jövőkép és gyermekvállalási kedv hiányát. Történik mindez annak ellenére, hogy Szász szerint „fizikai jelenlétünk határozza meg Székelyföld etnikai jellegét.” Szólt a hűségről, ezen belül a Teremtő hűségéről teremtménye iránt, illetve a felelősségről, amely az ember válasza kell legyen a Jóistentől kapott küldetésre. „Ránk, magyarokra Isten a Kárpát-medencét bízta” – összegzett.
Tamás József püspök szintén védnökként szólt, örömét fejezve ki, hogy a Szűzanya-tisztelők körébe ezennel belépett az ötvenöt művész is. „Egy család édesanya nélkül csonka család. Különösen a gyermekek érzik meg a hiányát. Kereszténységünk nagy családjához tehát a Szűzanya hozzátartozik. (…) Vigyük hírét e kiállításnak, hogy minél többen láthassák és gazdagodjanak művészi és lelki értékekben!” – fogalmazott az egyházfő.
A Hegedűs Enikő művészettörténész által egyenként is méltatott alkotások november 8-ig tekinthetők meg a gyergyószentmiklósi múzeumban.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
szóljon hozzá!