Megérkeztek a jégpálya új lámpái

Megérkezett Gyergyószentmiklósra 96 darab modern, fém-halogén típusú lámpatest és a hozzávaló fénycsövek, valamint ütésvédők. Elmondható, a jégpálya világításrendszere cseréjének érdekében indult szurkolói összefogás félig már célt ért. A lámpák megérkeztek, látható a több mint egy éves munka első kézzelfogható eredménye.

Gergely Imre

2014. augusztus 06., 21:382014. augusztus 06., 21:38

2014. augusztus 06., 21:442014. augusztus 06., 21:44

A lámpatestek a nemzetközi szinten is ismert és elismert cég, az Energobit szakembereinek javaslatára voltak kiválasztva, azok kerülnek a pályára, amelyek a csarnokban várható párás és hideg körülmények között a leghatékonyabbak és legidőtállóbbak. Az Energobit, amely egyebek mellett BL-szintű labdarúgó-stadionok világításrendszerének kiépítésében nagy tapasztalatokkal rendelkezik, jelentős támogatóként is szerepet vállal a gyergyószentmiklósi jégpálya megújulásában. Elmondható, a szurkolói összefogás legnagyobb segítőjét találták meg benne. Amellett, hogy a lámpák beszerzéséhez jelentős anyagi támogatást nyújt, a cég mérnökei készítették el a fényterveket, úgy alakítva ki, hogy a gyergyói csarnokban a lehető legoptimálisabb fényviszonyok keletkezzenek. Négy lépcsőben lesz felkapcsolható a rendszer, a jégkészítés, szabad korcsolyázás, edzések, mérkőzések követelményeinek megfelelően. A maximális fényerő 800 lux, de már az alapszint is nagyobb lesz, mint a mostani világítás teljes kapacitása, ami a 100 luxot sem érte el.


Most egy újabb munkafázis következik, immár „csupán” a felszerelés következik. Az ehhez szükséges kábelek, kapcsolók és egyéb kellékek beszerzése a közeljövőben történik meg, amint elkészül az elképzelt fényrendszerhez szükséges kivitelezési terv. Ha az megvan, akkor megkeresik azt a szakcéget, amely a munkálatot elvégzi. 

A gyergyószentmiklósi jégpálya világításrendszerének kicserélésére indított kezdeményezéssel kapcsolatos bármilyen kérdésre további válaszok kaphatók a következő személyeknél: Bereczky Szilárd – telefon: 0744–617 002, Antal Elemér – telefon: 0746–229 922, Sándor Székely Ottó – telefon: 0746–043 088, de érdeklődni lehet a gyergyoi.jegpalya@gmail.com e-mail címen is.

Az összefogás kezdeményezői várnak visszajelzéseket az összefogás Facebook-oldalán, a www.facebook.com/gyergyoijegpalya címen is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
Hirdetés