Megemlékezés a gyásznapon

A megemlékezés felvezetéseként elhangzott: „Június 4. a magyar történelem legszomorúbb eseményének napja, de ugyanakkor a nemzeti összetartozás napja is. A mi székely felfogásunk szerint e kettő képes együvé tartozni, nem zárják ki egymást. Lelkünkben örökké gyásznap marad ez a nap, de a magyarság életerejét jelezve 94 év múltán is, a tragédia túlélésének bizonyosságaként joggal nevezhetjük a nemzeti összetartozás napjának.”

Az eseményen Benedek Csaba történész beszélt a trianoni döntés következményeiről, okairól. Arról, hogy a  béketárgyaláson a magyarság képviselőinek szava nem hallgattatott meg. Nem volt más választás. Trianon a nemzet Mohács utáni legsúlyosabb tragédiája, ahol szétszakították, s mindent elkövettek, hogy ne tudjon többé talpra állni. A legmélyebb elkeseredés idején több évbe került, míg akadtak emberek, akik kimondták, a magyarság a sorsát ilyen körülmények közt is saját kezébe kell vegye.

A történész Kós Károly szavait idézte: „Az imádkozás ideje eltelt. És el az átkozódás ideje is. Az álmodozásnak is vége, és a sírásnak is. (…) Nyíltan és bátran kiáltom a velünk megnagyobbodott Romániának: mi, magyar fajú, magyar hitű és magyar nyelvű polgárai Romániának nemzeti autonómiát akarunk, aminek birtokában bennünk Nagy-Románia megbízható polgárságot fog nyerni...”

Kós Károly szavai ma is érvényesek, ahogy az általa kimondott jelszó is: „Kiáltom a jelszót: építenünk kell, szervezkedjünk át a munkára.” Mezei János polgármester beszédében elhangzott: „Június 4-én minden magyar érzelmű ember lelkébe belemar Trianon emléke, Magyarország keresztre feszítésének időpontja, a nemzeti tragédia, amit azóta sem tudott kiheverni a magyarság, s a sebek orvosláséért a mindenkori Európa is adós. Azonban az életerő, ami a nemzetünk velejárója, megengedi ennek a népnek, hogy úgy emlékezzen fájdalmaira, hogy közben a túlélés diadalát ünnepelje.”