Megegyezés született, kezdődhet a jégpálya felújítása

Eddig csak ígérgetés, a megyei tanács és a városvezetés közti vitatéma volt a gyergyószentmiklósi műjégpálya felújításának ügye. Most már aláírt papír is van róla: Hargita Megye Tanácsa felvállalta a  hűtésrendszer és a palánk felújításának oroszlánrészét.

Gergely Imre

2012. november 27., 20:342012. november 27., 20:34

2012. november 27., 20:452012. november 27., 20:45

Kilencven százalékban a megyei tanács, tíz százalékban pedig Gyergyószentmiklós önkormányzata finanszírozza majd a műjégpálya hűtésrendszerének és a palánknak a cseréjét – erről szól az a megállapodás, amelyet hétfőn fogadott el a megyei önkormányzati képviselő-testület. A megyei és  helyi önkormányzat közti együttműködés már tavasszal körvonalazódott, többször át kellett alakítani az elképzeléseket, hogy az a jogi követelményeknek is megfeleljen, aztán hosszú hónapok után végre a megyei tanács napirendjére és elfogadásra került. Ez azt jelenti, jogilag nincs már akadálya annak, hogy a beruházás elkezdődjön.

Bende Sándor: történelmi pillanat

Az együttműködési szerződés jóváhagyását történelmi pillanatnak nevezte Bende Sándor megyei önkormányzati képviselő az erről szóló sajtótájékoztatón, kifejtve, hogy volt időszak, amikor korántsem volt rózsás a viszony a Gyergyószentmiklós vezetése és a megyevezetés között, most azonban konkrét bizonyíték született arra, hogy jó cél érdekében össze tud fogni a két fél.

Mezei János: remélem, nem kampányígéret

„Egyértelmű, hogy a jégpályán eddig még nem végeztek komolyabb felújításokat, így igen rossz állapotba került, a városnak pedig sosem lett volna annyi pénze, hogy ilyen nagyarányú beruházást hajtson végre a létesítményen. Az is látható, hogy ilyen célú kormánytámogatásra gyakorlatilag nincs reális esély. Ezért mindenképpen köszönet illeti a megyei önkormányzatot, hogy felvállalja a hűtésrendszer- és a palánkcsere költségeinek kilencven százalékát” – jelentette ki Mezei János, megjegyezve, hogy bízik benne, ez nem csupán egy kampányígéret lesz.

További lépések

A szerződés aláírása csak az első lépés, az következik, hogy a megye és a város befoglalja költségvetésébe a jégpályára szánt összeget. Ezt követően jön majd a szükséges tervek elkészítése és a kivitelezésre a versenytárgyalás. Ha minden rendben megy, akkor elvileg a szezon végén, azaz tavasszal elkezdődhet a munka a pályán – hangzott el. Egyelőre azonban senki sem jelentette ki határozottan, hogy márciusban nekikezdenek és a jövő őszre el is készülnek a beruházással. Mezei ugyanakkor elmondta, segíthet a folyamat felgyorsulásában az, hogy az idők folyamán már készültek tervek és felmérések a pályán, ezeket tehát nem kell újra elkészíteni. A hűtésrendszer és a palánk cseréje egyébként előzetes számítások szerint 350 000 euróba kerül majd.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban

Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben

Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben
2026. szeptember 24., csütörtök

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek

Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek
2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés