
A hosszan tartó enyhe időjárás után csütörtökön megérkezett a tél Gyergyó-vidékére is. Az egész nap tartó havazás nem okozott fennakadást a közlekedésben, az utak karbantartásával megbízott cég sem kellett működésbe helyezze a téli takarító gépeket.
2014. január 23., 18:502014. január 23., 18:50
2014. január 23., 18:592014. január 23., 18:59
Eddig Gyergyószentmiklós önkormányzatának hatáskörébe tartozott az utak karbantartása, november elsejétől viszont a Vitalissima Kft. feladata ez, így az utak, járdák, autóbusz-megállók hó- és síkosság-mentesítését is az önkormányzati tulajdonú cég végzi. Havat eddig még nem kellett takarítani, az utak csúszásmentesítését viszont november óta végzik – tájékoztatott Sándor István cégvezető. Elmondta, a hajnali mínusz fokokban az út felületére jegesedik a nappal lecsapódott pára és a köd, ezért folyamatos a csúszásmentesítés. Ebben az idényben mintegy tíz tonnányi sót és ugyanannyi homokot szórtak ki a gyergyószentmiklósi utakra.
A Vitalissimánál állandó ügyeletet indítottak január elsejétől, a készenlétben lévő munkatársak számára egy helyiséget is kialakítottak, ahova rádión érkezik a katasztrófavédelmi hivatal jelentése, illetve ahol pihenésre is van lehetőségük. Két személlyel zajlik a 24 órás ügyelet, több embert igénylő beavatkozás esetén munkatársaik társulnak hozzájuk.
Felosztották a „takarítani valót”
A hó eltakarítását összesen négy cég fogja végezni idéntől a városban, a Vitalissima ugyanis „kiadta” a szolgáltatás egy részét. A prioritást élvező utak téli takarítása megmaradt hatáskörében, a város felszegi, alszegi részén, illetve a lakónegyedekben lévő utcákban más-más cég takarítja a havat a szükséghelyzetekben. Összesen mintegy 54 kilométernyi úthossz hómentesítéséről kell gondoskodniuk.
„Gyergyói kisvállalkozásokkal kötöttük meg ezeket a szezonális szerződéseket. Mindannyian rendelkeznek a szolgáltatás elvégzéséhez szükséges eszközökkel” – mondta el Sándor István. Hozzátette, a korábbi évek gyakorlatán kívánnak javítani a kisvállalkozások bevonásával. „Mindenkinek fontos, hogy a saját portája előtt el legyen takarítva a hó. Úgy becsüljük, hogy ezzel a megoldással egy havazás után 3-4 órán belül fél méteres havat is el fogunk tudni takarítani a város összes utcájából” – magyarázta. A mellékutcákban a legkisebb hóréteg, aminek takarításához hozzálátnak, 15 cm-es kell legyen, és az is fontos kitétel a munka elkezdéséhez, hogy éppen ne havazzon.
A Vitalissima teljes mértékben fel van készülve a havazásra – mondta el Sándor. Az állandó szolgálat megléte a gyors beavatkozást garantálja, a raktáron lévő szóróanyagok, az üzemképes gépek a mozgósítható munkatársak pedig a munka elvégzését.
Sándor István arról is beszámolt, hogy Magyarországról egy tonnányi kálisót kapott adományba a Vitalissima. A csúszásgátlót a Gyergyószentmiklós főterén működő vállalkozások között osztották szét azzal a céllal, hogy havazás esetén ezzel szórják be az üzleteik előtti járdarészt.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
szóljon hozzá!