Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete, ha nem is egyhangúan, de többségi szavazattal elfogadta a parkolási rendszer szabályzatának módosítását, valamint az áremelést. Ezután 50 baniért 20 percig, 1 lejért 40 percig állomásozhatunk autónkkal a fizetéses parkolóhelyeken.
2013. február 21., 18:202013. február 21., 18:20
2013. február 21., 19:092013. február 21., 19:09
Nem nő a City Parking cég hatásköre a parkolási rendszer szabályzatának módosításával – hangsúlyozta a döntéshozó testület csütörtöki ülésén Nagy Zoltán alpolgármester. A jogi iroda képviselőjével karöltve próbálták megértetni, hogy a módosításokra tulajdonképpen csak a hiányosságok kiküszöbölése végett volt szükség. Téves az az elképzelés, miszerint az új szabályzat az egész város területén lehetőséget adna a parkolással megbízott cégnek, hogy autókat bilincseljen, vontasson el.
„Olyan hiányosságai voltak a korábbi szabályzatnak, hogy a bíró behunyt szemmel is döntést tudott hozni a panaszos javára. A módosítások révén a szolgáltatást végzők közhatóságként tudnak fellépni” – mondta Selyem-Hideg Norbert, a hivatal jogi illetékese. A parkolási szolgáltatást végző cég hatáskörébe tartozik a kijelölt helyeken a parkolási díj befizetését elmulasztó autók bilincselése, ugyanitt a tilosban és zöldövezeteken való parkolás büntetése.
Az említett övezetekbe tartozik a Szabadság tér, a Márton Áron utca a katolikus templomig, a Fürdő utca környéke, a Kossuth Lajos utca felső fele, valamint a kórház környéke egészen a Virág negyed alsó végéig.
Egy másik határozattal módosították a parkolási díjakat. Míg eddig 25 perces állomásozás 50 baniba, 50 perc pedig egy lejbe került a kijelölt helyeken, ezen összegek mostantól 20, illetve negyven percre vonatkoznak, akárcsak Csíkszeredában, ahol szintén a City Parking végzi ezt a szolgáltatást. Nem változik a napijegy, illetve a bérletek ára.
Az RMDSZ-frakció több tagja – Bajkó László, Bányász Lehel és Lázár Zoltán – kifogásolta a módosítást, arra hivatkozva, hogy míg a szolgáltatást biztosító cégnek elvárásai vannak, a lakosság kérései meghallgatás nélkül maradtak. Nem teljesítette azon kérést például, hogy a városbejáratoknál figyelmeztessék az áthaladókat, hogy fizetéses parkolási rendszer van érvényben, nem tették lehetővé, hogy a hónap bármelyik napján váltott havi bérlet 30 napig érvényes legyen.
Nagy Zoltán alpolgármester elmondta: arra szeretnék rávenni a város területén autóval közlekedőket, hogy betartsák a szabályokat, a városlakókat, hogy váltsanak bérletet, egyébként is az új árral egy órányi parkolás 1,50 lejbe kerül, 2010-ig, a rendszer bevezetése előtt a városközpontban 2 lejért lehetett egy órát állomásozni. A tervezetet 11–6 arányban fogadta el a testület.
Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.
Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
szóljon hozzá!