Januárban kerül sor a Gyergyószentmiklósi Polgárőrség alapító és toborzó gyűlésére. A kezdeményezők már kibérelték a székházat, van egy hétszemélyes terepjáró, és meggyőződésük, lesz legalább 50 ember is, aki önkéntességi alapon vállalja a polgárőri feladatokat.
2012. december 12., 14:182012. december 12., 14:18
2012. december 12., 15:312012. december 12., 15:31
Már közszemlére tétetett a Gyergyószentmiklósi Polgárőrség logója, folyik az előkészület, hogy januárban megkezdhesse tevékenységét az a szentmiklósi civil szervezet, amely a közbiztonság és rend fenntartásában kíván szerepet vállalni. Bajkó László kezdeményező elmondta, négy alapító taggal bejegyzés alatt áll a Gyergyószentmiklósi Polgárőrség, a hónap folyamán lesz erről törvényszéki végzés. Addig is újabb lépéseket tettek a tevékenység mihamarabbi beindulásáért, egy, hét személyből álló csoportosulástól kaptak anyagi alapot, hogy megvásárolhassák a legfontosabb munkaeszközt. Ez egy hétszemélyes Mitsubishi Pajero terepjáró jó állapotban, értéke 3500 euró. Van már székházuk is, az önkormányzattól bérmentesen kaptak helyiséget a Kárpátok utcai ingatlanban, a pénzügyi osztály fölött, az első emeleten.
Az ünnepek miatt januárra halasztják az alakuló ülést, melynek tagtoborzó jelleget is szánnak. Amint Bajkó László kezdeményezőtől, helyi önkormányzati képviselőtől megtudtuk, jogi véleményezés alatt áll egy huszonhét oldalas működési és belső rendszabályzat. Az lehet tagja a civil szervezetnek, illetve polgárőr, aki betöltötte tizennyolcadik életévét, elsajátítja és betartja a szabályzatba foglaltakat.
„Szerteágazó feladataink lesznek, annak ellenére, hogy a polgárőrnek a román törvények szerint nincsenek különösebb jogai, mint bármely más állampolgárnak, ereje ugyanis a jelenlétében rejlik. Megfigyeli, hogy mi történik, értesíti a hatóságokat és együttműködik velük a problémák elhárításában. Így bárki lehet polgárőr, a nagykorúvá vált diáktól az ablakban nézelődő idős asszonyig, mindenki a maga helyén megtalálhatja feladatát, amivel a közrendfenntartást segítheti” – fogalmazott a kezdeményező. Úgy véli, legalább ötven személy kellene vállalja az önkéntes munka egy-egy szeletét, a polgárőrség hatékonysága az emberek vállalásán múlik. „Anyagi vonzata is lesz ennek a tevékenységnek, hiszen a székhelyet be kell rendeznünk, a járőrözésekhez üzemanyagra van szükség, kell vásároljunk polgárőreinknek megkülönböztető ruházatot. Reméljük, támogatási kérésünkre pozitívan fognak reagálni a helyi vállalkozók is” – mondta Bajkó László.
A számítások szerint januártól kezdődne a polgárőrség tevékenysége részlegesen, márciustól pedig már teljes erővel végeznék a közrend fenntartását szolgáló feladatukat. Az alakuló gyűlés időpontjáról, a taggá válás lehetőségéről nemsokára tájékoztatjuk olvasóinkat.
Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.
Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.
Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.
A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
Énekkel csatlakoztak a Nemzeti Összetartozás Napjához a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola diákjai: 402 alsó tagozatos tanuló adta elő az Otthon vagyunk című dalt a Szent István-templomban.
szóljon hozzá!