Magyari-Sáska Zsombort kiskora óta vonzza a számítógépek világa

Számítottam arra, hogy jól fog sikerülni az érettségi, és igyekeztem nyugodt maradni, minden egyes próba után kíváncsian vártam a megoldókulcsot. Ezek rendre megerősítettek abban, hogy jó úton járok.

– Mennyire volt megterhelő számodra az érettségi időszaka, és melyik tantárgy jelentette a legnagyobb kihívást?

– Igazából egyik próba előtt sem volt bennem félelem, bár nem állt rendelkezésünkre túl sok felkészülési idő – hiszen a ballagás után alig három nappal már elém került a román tétel –, jól esett volna még egy hét átszellemülés és alaposabb ismétlés.

Talán ez a fajta sürgetettség nehezítette némileg ezt az időszakot. Magyarból éreztem magam a legkevésbé felkészültnek, mivel a tételekben történt némi változás, és nem állt rendelkezésre elég mintaanyag ahhoz, hogy pontos képet kapjunk arról, milyen típusú kérdésekre számíthatunk bizonyos alpontokban. Ugyanakkor az a gondolat, hogy mégiscsak az anyanyelvemről van szó, és valamilyen formában biztosan képes leszek kifejezni a gondolataimat, sokat segített abban, hogy ne vegyen erőt rajtam a stressz.

– Ti vagytok az elsők, akik a korábbi évfolyamoktól eltérő oktatási módszerrel tanultátok a román nyelvet. Ez jelentett-e plusz stresszt?

– Amikor megjelent a mintatétel, beigazolódott, hogy a minisztérium is felismerte: számunkra, magyar anyanyelvű diákok számára sokkal fontosabb és hasznosabb, ha a román nyelv helyes használatát és ismeretét hétköznapi helyzetekben mérik fel. Ellentétben a korábbi, „rendszertelenül” bemagolandó művekkel és esszékkel,

Amikor nyilvánosságra kerültek az első tesztek, szerintem sokan megkönnyebbültek, hogy véget ért a tizenhárom éve tartó bizonytalanság. Az is nagy előnyt jelentett számomra, hogy osztályfőnököm román anyanyelvű, így napi szinten használtuk a nyelvet – ez sokat segített abban, hogy magabiztos legyek, és a vizsgát semmilyen szorongás ne kísérje.

– Mit tanácsolnál a jövőben érettségiző diákoknak, mire érdemes figyelniük?

– Nem szabad túlságosan izgulni, mert ha valaki az iskolás évek során figyel az órákon, sok tudás szinte észrevétlenül is rögzül. Éles helyzetben pedig az egészséges stressz gyakran előhozza ezeket a rejtett ismereteket, és segít a jó válaszok megfogalmazásában.

– Merre vezet az utad most? Melyik egyetemre jelentkeztél, milyen szakra?

– A Babeș–Bolyai Tudományegyetem Matematika és Informatika Karára már a tizenegyedik osztályban felvettek, tízes átlaggal. A pontos szakválasztás még előttem áll, nemsokára döntenem kell. Az információmérnöki és a mesterséges intelligencia szakirány vonz leginkább.

– Miért pont ez az irány? Volt valamilyen meghatározó élmény vagy példakép, ami erre terelt?

– Elemi iskolás korom óta vonz a számítógépek világa. Nagyon sokat játszottam régi, nem működő alkatrészekkel és ezek rendszerré alakításával, amit nagy lelkesedéssel magyaráztam a szüleimnek. Amikor már egy kicsit fogékonyabb lettem, édesapám bevezetett a működő eszközök világába is, ami azonnal megtetszett. Otthon rendszeresen voltak „informatikaóráim”, amelyek még inkább feltárták előttem eme szakterület művészetét és szépségét.

– Van már konkrét terved a jövőre nézve? Hol látod magad mondjuk tíz év múlva?

– Lehet, hogy nem hangzik túl célratörőnek, de nem szeretek hosszú évekre előre tervezni. A világ nagyon gyorsan változik, és inkább arra törekszem, hogy alkalmazkodni tudjak, mintsem szorosan ragaszkodjam egy jövőképhez, ami pár év alatt teljesen irreálissá válhat. Így megkímélem magam attól a stressztől is, amit a saját elvárások hajszolása okozhatna. Tíz év múlva mindenképpen szeretnék egy olyan életet élni, amiben jól érzem magam – legyen az szakmailag kihívást jelentő, emberileg tartalmas, és tele olyan kapcsolatokkal, amelyek építenek.