Lemondodott megyei tanácsosi mandátumáról Magyari Vencel

– Hét esztendei tevékenység után a kilépés mellett döntött Magyari Vencel (fotó). Van, aki azt állítja, ez várható volt, már a második mandátumban a sor végén szerepelt a neve, éppen ön alatt húzták meg a bejutók vonalát...

– A jelölési folyamat nem arról szól, hogy szólóban megyek tanácsosnak. Volt egy csapat, amelyik engem 2008-ban magába szippantott, és az a csapat folytatta a munkát 2012-ben, és engem is vitt tovább. Az első mandátumot akartam, tény és való, a második pedig következett magától, én sem hittem, hogy a huszadik pozícióból tanácsos leszek. De ha így alakult, igyekeztem végezni a munkát, olyan voltam, mint az a játékos a focicsapatban, aki sok gólt ugyan nem rúgott, de mégis hozzájárult az eredményhez.

– 2012 után még három évig folytatta a munkát. Mi történt, ami miatt most ezt a döntést meghozta?

– Rá kellett döbbennem, hogy a munkáim megszaporodtak, és mindenre nem tudok akkora energiát szánni, amekkorára szükség lenne. Fő feladatom a Szent Erzsébet Öregotthon igazgatójaként, hogy a mindennapi teendők mellett az elkezdett beruházásokat is megfelelőképpen felügyeljem. Ha a tanácsosi teendőim időt vonnak el, akkor az az ügy kárára lesz. Azt is érzem már egy éve, hogy a döntéshozói feladatokon túl nem tudok olyan munkákat vállalni, mint például azok a kollégák, akik csíkszeredaiak. Kevesebb módom volt arra is, hogy a meghozott döntések végrehajtását követni tudjam. Túl sok lett tehát a két munka, annak ellenére, hogy már korábban lemondtam a Hargita Megyei Egyeztető Tanács tagságról is.

– Lemondott a megyei tanácsosi feladatról, kilépett a HET-ből. Lehetséges, hogy az RMDSZ-től is el fog távolodni?

– Egyáltalán nem távolodtam el a szervezettől. Amikor 90-ben megalakult, tagja lettem, és az is maradok.

–Tehát a döntés hátterében nem kell olyan okokat keresni, hogy Magyari csapattársaival összerúgta a port?

– Dehogyis. Sőt egész szerepvállalásom alatt azt tartom a legeredményesebbnek, hogy számos alkalommal sikerült békebírónak lennem. Mert a mi csapatunkban is erős emberek vannak, szilárd véleménnyel. És volt, amikor a vélemények ütköztek, egymásra ferde szemmel néztünk. Ilyenkor volt szükség a nézőpontok közelítésére. Beszélgettünk, megvitattuk, fényt derítettünk hátterekre, és olyan is történt, hogy egy haragnak induló nézetkülönbséget sikerült teljesen megszüntetni. De nemcsak megyei döntéshozóként éreztem ezt feladatomnak, a gyergyószentmiklósi választmányban, a Területi Képviselők Tanácsában is sokszor szóltam a béke pártján. Számtalanszor elmondtam: az RMDSZ-ben nem egymás ellen kell harcoljunk, nem a hatalomért kell küzdjünk. Volt, amikor sikerült békét kötni, de olyan is, amikor nyílt támadással találtam szembe magam minden jóakaratom ellenére. Csak elkönyveltem: van ember, aki magára ölt egy szerepet, egy mezt, és elfelejti, hogy ő tulajdonképpen ember. Ezeket sosem hagytam válasz nélkül, így nem maradt bennem harag sem.

– Mire büszke az elmúlt hét esztendőre visszanézve?

– Büszke vagyok a gyergyói megvalósításokra. Arra, hogy a kezdeti megkülönböztetések most átfordultak a másik oldalra, és a megyei tanács kiemelt figyelemmel követi ezt a várost. Gondoljunk csak a műjégpálya-felújítás finanszírozására. A betartásforma, a csipkelődés megszűnt, ma már nem számít, ki milyen színekben képviseli az intézményét, hála Istennek. Ez nem az én érdemem, de mint a csapat tagja, büszke vagyok rá, hogy a két választás között tudunk normálisan kommunikálni. A választás egy kötelező megmérettetés, akkor elfelejtjük, hogy mi történt a múltban, összecsap a társaság, utána pedig megint együtt megyünk tovább.

– Ki fogja átvenni az ön munkáját, az ön szerepét?

– Az RMDSZ egy teljes csapatot indított a 2012-es helyhatósági választásokon, így lesz, aki elvállalja a megüresedett helyet. A szociális bizottságba majd kinevez valakit a testület, a Gyergyó Területi RMDSZ-ben pedig hamarosan rá fognak ébredni az emberek, hogy összefogás nélkül nem lehet szolgálni azt a közösséget, amely szavazatával megbízta a politikusait egy jó ügy képviseletére. Úgy gondolom, elérkezett annak az ideje, hogy minden magyar egyszerre kell húzza azt a bizonyos evezőt, ellenkező esetben a magyarság hajója a képviselőivel együtt zátonyra fog futni.

– Mit nyert ön a hétesztendős munkából, mit tud felhasználni további, igazgatói tevékenységében?

– Sokat tanultam. Például beleláttam, milyen fontos, hogy a testületben legyen szociális szférából érkező képviselő, hisz a mi problémánkat nincs, ahonnan mélységeiben ismerjék a kollégák. A tanácsos nem mindentudó ember, hogy értsen az úthoz, a vízhez s minden egyébhez is egyszerre. Ugyanakkor rádöbbentem arra is, hogy a kéréseink, elvárásaink elérhetik a csillagos eget, az önkormányzatnak nincs akkora költségvetése, hogy minden olyan problémát megoldjon, ami jobbító szándékkal van előtárva. Megláttam: prioritások felállítására van szükség. És megtanultam azt is, hogy a törvények értelmezhetők, sokszor kell elolvasni, sok szemszögből értékelni. Fontosak számomra az emberi kapcsolatok, és nagyra értékelem azt a munkabírást, amiről a végrehajtó személyzet tanúságot tett. Igaz, ott az alá-fölérendeltségi viszony érvényesült, és ezt én az öregotthonnál nem szeretném bevezetni. Itt csapatmunkára, közös felelősségvállalásra van szükség.

– Mi kellene történjen a következő választások küszöbén, hogy Magyari Vencel neve a jelöltek listáján szerepeljen?

– Úgy gondolom, hogy olyan nem történhet. A feladatokat nem akarom halmozni. Ha itt, az öregotthonnál befejeződik a beruházás, akkor is lesz bőven teendőm, a további fejlesztésekre kell koncentrálnom, hogy a demens betegellátás a mostani kihívásoknak megfeleljen. És feladatból ez nekem éppen elég. Be kell látni: a politikai megbízatás csak egy időre szól. Én egy kihívásnak, egy feladatnak tekintettem a megyei tanácsosi feladatot, és ez véget ért. Nagyon sajnálom azokat az embereket, akik azt gondolják, hogy egy bizonyos funkcióból kell nyugdíjba menniük.