Leáll és kártérítést kér a fűtésszolgáltató Gyergyószentmiklóson

Egyoldalú szerződésbontást jelentett be az E-Star távhőszolgáltató, amely szerint Gyergyószentmiklós önkormányzata szerződésszegést követett el azzal, hogy nem növelte meg 7,5 százalékkal a távhő helyi árát.

Gergely Imre

2015. szeptember 09., 12:552015. szeptember 09., 12:55

2015. szeptember 09., 13:512015. szeptember 09., 13:51

A szerződésbontás a cég által előrejelzett forgatókönyv szerint azt jelenti, hogy egy átmeneti idő után nem szolgáltat többé Gyergyószentmiklóson, és kártérítést fog követelni a tervezett bevételeinek kiesése miatt. A kártérítést a város kellene fizesse.

A cég, teljes nevén E-Star Centrul de Dezvoltare Regională Kft. pénteken közgyűlést tartott, és annak eredményeként küldte a szerződésbontást bejelentő értesítést Gyergyószentmiklós önkormányzatának. Soós Csaba, a főrészvényes képviselője és Dácz Gábor vezérigazgató bejelentette: a cég szeptember 4-én azonnali hatállyal, egyoldalúan felmondta a gyergyószentmiklósi távhőszolgáltatás koncesszióba adásáról szóló, 2010 szeptemberében kötött szerződést. Ezt a döntést azzal indokolja, hogy az önkormányzat nem teljesítette a számára június 25-én küldött felszólításban foglaltakat, azaz nem hagyta jóvá határidőn belül az ANRSC által elfogadott helyi távhőárat. A levél szerint ezzel az önkormányzat szerződésszegést követett el. A felmondó levélben tizenegy pontba foglalták össze azokat az indokokat, amelyek alapján a szolgáltatási szerződés felmondása mellett döntöttek.

Felsorolták, hogy az új ár elfogadását még januárban kérte a cég az önkormányzattól, de ez nem történt meg. Az indokok között szerepel még, hogy a képviselő-testület nem fogadta el azt a javaslatot, hogy a helyi távhő szolgáltatási ár és a lakossági ár közötti árkülönbözetet a költségvetésből fedezze a város. Az E-Star nehezményezi az általa jogszabályellenesnek nevezett határozatot, amelyben a testület a hőenergia előállítási, szállítási, elosztási és szolgáltatási ára megalapozottságának műszaki-gazdasági ellenőrzésére kiállítandó szakvéleményt rendelt volna meg.

Az E-Star végül így összegzett: mindezt figyelembe véve úgy gondolják, nincsenek előfeltételek a koncessziós szerződés folytatására, ezért egyoldalúan felmondják a szerződést a bejelentés időpontjától, azaz szeptember 4-től.

Leszögezték, a szerződés idevonatkozó pontjainak értelmében mindaddig fognak szolgáltatni, ameddig átveszik tőlük a szolgáltatást, de legfeljebb szeptember 4-től számítva 60 napig. Hozzátették: idejében fogják közölni a követeléseiket, amelyek tartalmazni fogják a koncesszióba adó, vagyis a város önkormányzata által felvállalt és nem teljesített kötelezettségek miatt kiszabható kártérítést is.

A szerződésbontással és a hogyan továbbal kapcsolatos városházi álláspontra még várni kell néhány napot. Amint Madaras Szidónia, Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatalának szóvivője közölte, a polgármesteri hivatalban hétfőn iktatták a bejelentést és közölték a képviselő-testület tagjaival. Ezt követően a képviselő-testület tagjaival közösen tárgyaltak a kialakult helyzetről, és kedden délelőtt is erről folytak megbeszélések. A következő lépésekről egyelőre azért sem nyilatkoznának, mert szerdán Bukarestben fogadja Gyergyószentmiklós küldöttségét az ANRSC, azaz a közszolgáltatásokat szabályozó hatóság. A további lépésekről ezt követően döntenek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 14., csütörtök

Új szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán: bár elköltözött a felnőttcsapat, a jég nem marad üresen

Más lesz a 2025–2026-os szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán, mivel a Gyergyói Hoki Klub felnőttcsapata, valamint az U21, U18 és U16 korosztályok Gyergyóremetére költöznek. A jég azonban így sem marad üresen: a jégpálya hétfőn indítja az új szezont.

Új szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán: bár elköltözött a felnőttcsapat, a jég nem marad üresen
2025. augusztus 13., szerda

Szigorítanak Gyergyószentmiklóson: aki tartozik, annak nem jár segély

Komoly változásra készülnek a szociális juttatások terén Gyergyószentmiklóson: a következő tanácsülésen dönthetnek arról, hogy csak azok részesüljenek a különféle juttatásokból, akik minden helyi adót és bírságot kifizettek.

Szigorítanak Gyergyószentmiklóson: aki tartozik, annak nem jár segély
2025. augusztus 12., kedd

Holtan került elő a Maroshévízről eltűnt férfi

Holtan találták meg azt a 72 éves, maroshévizi férfit, aki július 26-án önként távozott otthonából, majd nagy erőkkel keresték többek között rendőrök, csendőrök és önkéntesek is.

Holtan került elő a Maroshévízről eltűnt férfi
2025. augusztus 11., hétfő

Az iskolakezdéshez készítik elő az intézményeket Gyergyószentmiklóson

Zajlanak a nyári karbantartási munkálatok a gyergyószentmiklósi tanintézményeknél. A Szakinál az iskolaépület felújításával jól haladnak, a bentlakással kevésbé. A Salamonnak is várnia kell még a régi műhelyépület bontására.

Az iskolakezdéshez készítik elő az intézményeket Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 07., csütörtök

Rendbe teszik a főtéri parkolókat – közeledik a fizetéses parkolás visszaállítása Gyergyószentmiklóson

Elkezdték a központi park körüli parkolók felújítását Gyergyószentmiklóson, ami egy újabb lépés a fizetéses parkolás újbóli bevezetéséhez.

Rendbe teszik a főtéri parkolókat – közeledik a fizetéses parkolás visszaállítása Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 07., csütörtök

Ötszázezer lej megszerzésének futnak neki Gyergyóban

Elindult az a civil szervezetek programjait népszerűsítő nagykövetek regisztrációja, a negyedik Fuss NEKI! Gyergyó adománygyűjtő mozgalomhoz. 27 szervezet összesen Ötszázezer lejnyi támogatás megszerzését tűzte ki célul.

Ötszázezer lej megszerzésének futnak neki Gyergyóban
2025. augusztus 06., szerda

Csatornázási munkálatok miatt korlátozzák a forgalmat Gyergyószentmiklóson

Gyergyószentmiklós több utcájában és a lakónegyedekben is csatornázási munkálatok zajlanak augusztus folyamán. Ezek időszakos forgalomkorlátozással is járnak.

Csatornázási munkálatok miatt korlátozzák a forgalmat Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 05., kedd

Illegális büfét számoltak fel a Gyilkos-tónál – megkezdődött a rendrakás a tóparton

Engedély nélküli árusítóhelyet számoltak fel kedden a Gyilkos-tó partján. Az önkormányzat polgármesteri rendelet alapján távolíttatta el a természetvédelmi övezetbe jogtalanul kihelyezett büfékocsit, amely egy stég közelében működött.

Illegális büfét számoltak fel a Gyilkos-tónál – megkezdődött a rendrakás a tóparton
2025. augusztus 03., vasárnap

Fesztiválpezsgés Gyergyószentmiklóson

Folyamatosan mozgásban lenni, vagy nyugisan ellazulni? Sok embernek dilemmája lehet ezekben a napokban Gyergyószentmiklóson. Az Egyfeszt élménykínálatával nem egyszerű a lépést tartani. De bármi a döntés, a végeredmény csak jó lehet.

Fesztiválpezsgés Gyergyószentmiklóson
Fesztiválpezsgés Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 03., vasárnap

Fesztiválpezsgés Gyergyószentmiklóson

2025. augusztus 01., péntek

Már a nyitónapon benépesültek az Egyfeszt helyszínei

Elrajtolt az Egyfeszt összművészeti fesztivál idei kiadása csütörtökön Gyergyószentmiklóson. Már az első napon benépesültek a rendezvény helyszínei, az események java pedig még csak most jön.

Már a nyitónapon benépesültek az Egyfeszt helyszínei