Adóemelés kutyaadóval

Jelentős mértékben nőnek a gyergyószentmiklósiak adóterhei 2014-ben. A városháza pénztárába fizetendő adók és illetékek mértékét a gazdasági nehézségekre hivatkozva emelte meg az önkormányzati képviselő-testület. Ugyanakkor jövőtől kutyaadót is kell fizetni.

Gergely Imre

2013. november 21., 20:482013. november 21., 20:48

2013. november 21., 21:092013. november 21., 21:09

Húsz százalékkal nő az épületadó Gyergyószentmiklóson, a járművek után 10 százalékkal kell többet fizetni, mint 2013-ban. Ez a két adónem érinti a város legtöbb polgárát, de nemcsak ez a kettő emelkedik.

Húsz százalékos a külterületek, mezőgazdasági területek után fizetendő adó növekedése. A beltelkek, udvarok utáni adó is emelkedik, de viszonylag kisebb mértékben, itt öt százalékkal nő az adóteher. Mindemellett számos más illeték értéke is megemelkedik. Az ülésen többen is nehezményezték, hogy nem vállalkozóbarát a jövő évi költségvetés, például a cégingatlanok időszakos felértékelésekor fizetendő díj húsz százalékkal nő, ha ez a törvényben előírt háromévenként történik, de felmehet 40%-ra is, ha határidő-túllépés történik.

A vonatkozó jogszabály 10 és 20 százalékos emelést tesz lehetővé elő az önkormányzatoknak ennél az adónemnél. A döntéshozó testület nem fogadta el, hogy ez az alsó határon, 10%-on maradjon.
Mezei János polgármester egyébként kifejtette, nem vált be az önkormányzat lépése, amellyel az utóbbi években különböző adókedvezményeket nyújtottak a városban működő vállalkozásoknak. Sem a befektetési kedv, sem az adózási hajlandóság nem nőtt.

Az önkormányzat kintlevősége 15 millió lejre nőtt, amiből 8 milliót olyan cégek halmoztak fel, amelyek csődbe mentek, illetve felszámolási eljárás folyik ellenük. Ez a kintlevőség valószínűleg behajthatatlan. A gazdaságélénkülés tehát elmaradt, a költségvetést azonban egyensúlyban kell tartani, és fejlesztéseket is végre kellene hajtani. Ehhez pénz kell, aminek megszerzéséhez nincs más út, mint az adóemelés – hangzott el.

Kutyaadó mindenkinek

Egy új terhet vezet be az önkormányzat január elsejétől: ez a kutyák után fizetendő illeték. Ezt nem csupán a kutyatartók kell fizessék állataik után, hanem minden gyergyószentmiklósi polgár kötelessége lesz.

Évi hat lejt kell fizetni személyenként, ami havi ötven banit jelent. Egy család esetében ez a díj összességében nem lehet több 20 lejnél. Nagy Zoltán alpolgármester itt leszögezte, az így befolyt pénzből a kóborkutya-kérdést kell megoldani, a kutyabefogásokat, a sintérek fizetését és a menhely működését finanszírozni. Úgy számolnak, hatezer család él a városban, így 120 ezer lejt költhetnek erre.

Elméletileg ez az adónem csupán addig lesz érvényben, amíg kóborkutya-probléma fennáll a városban. A polgármester szerint 2014 végére az összes gazdátlan eb eltűnik a város közterületeiről.
A kutyatartók számára külön illeték lép érvénybe, de az ő esetükben türelmi idő is lesz. Nagy Zoltán kérdésünkre elmondta, a gazdiknak egy évük lesz arra, hogy a nemrégiben elfogadott kutyatartási szabályzatnak megfelelően lépéseket tegyenek. Minden kutyának azonosító chippel kell rendelkeznie, és javasolják az ivartalanításukat is.

Amennyiben valaki ivartalaníttatja kutyáját, akkor nem kell adót fizetnie az eb után. Amennyiben nem végezteti el a beavatkozást házi kedvencén, házőrzőjén, akkor az már adóköteles lesz, ami 30  lejt jelent majd egyedenként.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 12., péntek

Nyári Ifjúsági Színpad: a Momentán Társulat és kolozsvári színészhallgatók lépnek színpadra

Folytatódik a Nyári Ifjúsági Színpad programja a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum udvarán: szombaton a budapesti Momentán Társulat interaktív impróshowja és karaoke party, vasárnap társasjáték-maraton, és a színházi előadás várja a közönséget.

Nyári Ifjúsági Színpad: a Momentán Társulat és kolozsvári színészhallgatók lépnek színpadra
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

2026. június 10., szerda

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le

Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le
2026. június 09., kedd

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok

Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét

A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.

Verekedés Salamáson
Verekedés Salamáson
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

2026. június 07., vasárnap

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok

Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok
Hirdetés
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 05., péntek

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad

A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad
2026. június 05., péntek

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben

128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben
Hirdetés