Kultúrfesztre készül Gyergyószentmiklós

Igényes szórakozási lehetőséget kínál a gyergyószentmiklósiaknak és az idelátogatóknak a Nyári Kulturális Fesztivál. A második alkalommal megszervezésre kerülő rendezvény egyik alappillére idén is az Unplugged Fest lesz, kiemelkedő programja pedig A fejedelem című történelmi musical.

Pethő Melánia

2014. június 26., 18:472014. június 26., 18:47

2014. június 26., 19:472014. június 26., 19:47

Színházi előadások, filmvetítés, könyvbemutató és -vásár, kiállítások, koncertek, gyermekprogramok, kísérőrendezvények várják a Nyári Kulturális Fesztivál közönségét július 10-13. között. A fesztivált tavaly indította útjára a helyi önkormányzat és a művelődési központ azzal a céllal, hogy a város igényes nyári szórakozási lehetőséget biztosítson a lakóknak és az idelátogatóknak.

A gyergyói nyár fénypontjaként elképzelt rendezvény idei kiadásának számos meghívott előadója lesz, csak az Unplugged Fest keretében tizenöt együttes lép majd színpadra. Hat helyszínen lesz hallgatható a különböző műfajú zenei kínálat, a művelődési ház, szórakozóhelyek mellett az örmény templom és a zsinagóga is otthont ad egy-egy programnak, ugyanakkor több koncertet tartanak a kultúrház előtti szabadtéri színpadon. A meghívott együttesek mindegyike erdélyi, a szervező Tatár Attila szerint mindegyik „az utóbbi tíz évben feltűnt, tehetséges zenekar”, közöttük jó pár gyergyói. A fesztivál részletes programja elérhető a www.kulturfeszt.ro honlapon.

Kulturális adomány a Gyerkitől

Az egri Gárdonyi Géza Színház produkciója, A fejedelem rockmusical a Gyergyószék Képviseleti Iroda (GYERKI) jóvoltából lehet része a nyári fesztivál programjának. Az előadás erdélyi ősbemutatójának megvalósulási költségeit a GYERKI 25 ezer euróval (közel 110 ezer lej) támogatja. „Ehhez az összeghez képest elenyésző a Gyergyószentmiklósra jutó 18 ezer lej, amivel a produkció költségeihez járulunk hozzá” – mutatott rá Mezei János polgármester.

„Július 4-én lesz hároméves a GYERKI. Azért alakult, hogy szociális, kulturális és gazdasági segítséget próbáljon nyújtani Gyergyószentmiklósnak. A szociális és a gazdasági segítségben vannak már előrelépések, a kulturális támogatások terén kicsit el voltunk maradva. A budapesti képviseleti iroda egyik alapítója, Balogh Sándor – akit tavaly nagyköveti címmel tüntetett ki Gyergyószentmiklós – szívügyének tekinti a címmel járó feladatokat, úgy gondolta, hogy az egri színház nagyszabású rockmusicaljének Gyergyószentmiklóson történő bemutatásával a városra irányítja a figyelmet. Ez egy kulturális adomány” – mondta Eötvös György, a GYERKI egyik társalapítója. Hangsúlyozta, a képviseleti iroda továbbra is fontosnak tartja Gyergyószentmiklós segítését.

A produkció a Rákóczi-szabadságharc 300. évfordulójára emlékezve kíséri végig Rákóczi Ferenc életét a szabadságharc alatt. „Rávilágít arra, hogy a béke, az együttélés, egymás elfogadása és megértése lehet az igazi összekovácsoló erő. Ezt kell megértenie nemcsak Gyergyószentmiklósnak, Erdélynek, hanem az egész világnak” – hangsúlyozta Mezei János, hozzátéve, a szervezők gondoskodtak arról, hogy minél többekhez eljusson az előadás üzenete, hiszen Erdély-szerte hirdetik a programot.

Moravetz Levente, Horváth Krisztián és Balásy Szabolcs közös szerzeményének bemutatójára július 12-én, szombaton este 8 órától kerül sor a szabadtéri színpadon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
Hirdetés