Tűzijáték, vetélkedő-kiértékelő mellett malacot és pezsgőt is sorsolnak december 31-én éjszaka Gyergyószentmiklóson, a művelődési ház előtti téren. Köszöntsük együtt a 2014-es évet! címmel szabadtéri szilveszterezést szervez a város, és ingyenes tombolasorsolásra is sor kerül az év utolsó órájában.
2013. december 29., 18:122013. december 29., 18:12
2013. december 29., 18:562013. december 29., 18:56
A gyülekezőt, vagyis a mulatság kezdetét 23 óra utánra tervezték, 23.15-től kezdődik a szabadtéri koncert, egy helyi zenekar, a Stramli Band zenél. Mezei János polgármester újévi köszöntőjét követi a tűzijáték, majd a Len Emil helyi vállalkozó által felajánlott kismalac talál gazdára. Díjazzák a Kreatív ünnepi kirakat nevű vetélkedő résztvevőit, és a tervek szerint a zenészek a hangulat fokozására a színpadon maradnak még az új év első órájában is.
Elrajtolt az Egyfeszt összművészeti fesztivál idei kiadása csütörtökön Gyergyószentmiklóson. Már az első napon benépesültek a rendezvény helyszínei, az események java pedig még csak most jön.
Csütörtökön indul az Egyfeszt 5. kiadása, négy napig pezsgő kulturális- és bulivárossá válik Gyergyószentmiklós. Az önkéntesek már napok óta dolgoznak, készülnek a fesztiváludvarok, a dekorációk, jelezve, hogy valami készülődik.
Gyergyószentmiklóstól egészen a Gyilkos-tóig kerékpárúton lehet majd közlekedni, ennek megvalósítása már zajlik. A 27 kilométeres, Fenyő útja nevet viselő útvonal az egykori ipari kisvasút nyomvonalát fogja követni.
Tizenhat határozattervezet szerepelt a gyergyószentmiklósi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjén, ezeket sorban megszavazta mindenki. A végén viszont az EMSZ és az RMDSZ képviselői hosszan vitáztak Kántor Boglárka felszólalása után.
Az ivóvízhálózat-építési munkálatok nagy része már elkészült, a csatornarendszer korszerűsítése viszont még csak hatvan százalékban valósult meg. Hamarosan a Virág negyedben csatornáznak, míg az útfelújítások a rendszer tesztelése után kezdődhetnek.
Nem végezte el a házi feladatot Gyergyószentmiklós, így most azzal szembesülnek, hogy valószínűleg ebben az évben nem indul el annak a kilenc utcának a korszerűsítése, amelyre az Anghel Saligny programból még 2022-ben kapott támogatást a város.
A gyergyószentmiklósi Szent Anna gyermekotthont támogatta egy óriási vállalás teljesítésével Sebestyén Tímea. Egerből indult, és 670 kilométer futás után érkezett be Gyergyószentmiklósra vasárnap délután.
Hivatalosan július 31-én, csütörtökön kezdődik az Egyfeszt, de már július 28-tól, hétfőtől várja az érdeklődőket Gyergyószentmiklósra a fesztivál. Az eseményt megelőző napokban is bőven lesz mit felfedezni, a hétvége pedig rengeteg programot hoz.
Négy, erőszakos cselekmények elkövetésével gyanúsított fiatalembert vett őrizetbe vasárnap a maroshévízi rendőrség, miután szombaton utcai tömegverekedés tört ki a településen.
Különleges év az idei Borszék számára: 300 éve, 1725-ben tettek említést először írásban az itteni gyógyvizekről. A jubileumot a Bogrács Fesztivál színes programkavalkádja teszi emlékezetesebbé.
szóljon hozzá!