Kölcsönös lecke a népi tudástárból

•  Fotó: Balázs Katalin

Fotó: Balázs Katalin

Harangozó Imre magyarországi néprajzkutató tartott előadást a remetei néptánctáborban. Adott és kapott leckét, hisz a népi motívumok jelentését csak elkezdte, hallgatósága pedig folytatta a gondolatot, így a kis táncosokkal szinte egymás szavába vágva osztották meg ismereteiket a lélekmadárról, a halottat túlsó partra juttató csónakról, a ló jelképéről, a táltosról, az élet fájáról.

Balázs Katalin

2012. augusztus 09., 15:442012. augusztus 09., 15:44

2012. augusztus 09., 18:522012. augusztus 09., 18:52

A gyergyói tánctábor keretében minden este tartanak előadásokat, mint kiderült, igencsak értő közönségnek. Az alig több mint tízéves tánctanoncok is ismerősként járnak a népi motívumrendszerek világában, így például szerda este Harangozó Imre néprajzkutató előadása párbeszéddé, majd műsoros rendezvénnyé alakult.

Amint a meghívott néprajzkutató elmondta, térerő-, villanyáram- és gázolajfüggő lett a mai ember, eltávolodott a lét természetes formáitól. Pedig akinek birkája van, annak gyapja is, akinek lova, az tud fát hazavinni, nem fagy meg, és ha Istennel is megtartja szoros kapcsolatát, nem kell féltenie jövőjét. A közösség összetartásának fontos eszközeként jelölte meg a táncot, hisz ha a kisfiú a táncban meg tudja fogni a lány kezét, derekát, felnőttként sem lesz „mutuj” ember abból, nem hal meg vénlegényként. A szülőföld és otthon szeretete mellett a pénz ördögére is kitért Harangozó: „A pénz kell, de oda kell tenni, ahol annak a helye van. Az ember pénzből, de nem a pénzért él.” Sorban fejtették meg a kézimunkán látható motívumok jelentéseit, a közönség hol kérdezte, hol kiegészítette a néprajzkutatót, senkinek nem volt idegen a képeken bemutatott osztováta, a ványoló, a vízimalom.

Régi imádságot osztott meg a jelenlévőkkel a remetei Petréd Amália, „Fekete a barnamedve szőre, mint a babám sűrű szemöldöke” – énekelte a közönség. Portik Szájda Jenő hegedűn, Petréd Bálint harmonikán kísérte, aztán talpalávalót is kellett húzniuk a zenészeknek, hisz színpadra lépett a nyolcvanhét éves Kinda János és felesége, Veronka néni. „Bolondok vagyunk, levegőt is alig tudunk venni már, de táncolunk” – mondta Veronka néni, hites ura pedig bevallotta, fájnak a lábai, de csak addig, amíg a zenét meg nem hallja, mert akkor nem lehet ellenállni a táncvágynak. „Csak az a baj, hogy Veronkát nem lehet már rendesen kifordítani” – jegyezte meg vicces-kesernyésen.

Szó, ami szó, nem unatkozott Remetén a néprajzkutató; az általa adott tudásért cserében busás jutalmat kapott. Amint a sajtónak elmondta, úgy látja, nem kell félteni ezeket a gyerekeket, az itt élő embereket, hogy megfeledkeznek a gyökerekről, elkallódik a múltjuk.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 15., csütörtök

Bement érdeklődni és kiderült: 125 százalékkal drágult a házadója

Noha hosszú sorok nem alakultak ki, folyamatos a forgalom a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal adóosztályának pénztáránál. Január 15-től lehet befizetni a 2026-os évi helyi adókat.

Bement érdeklődni és kiderült: 125 százalékkal drágult a házadója
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Gálaműsorral ünneplik Ditróban a Magyar Kultúra Napját

Idén is ünnepi gálaműsorral köszöntik a Magyar Kultúra Napját a Gyergyói-medencében. Az eseménynek ezúttal a ditrói Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Ház ad otthont január 18-án, vasárnap 18 órától.

Gálaműsorral ünneplik Ditróban a Magyar Kultúra Napját
2026. január 12., hétfő

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson

Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson
2026. január 10., szombat

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?

Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?
Hirdetés
2026. január 07., szerda

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve

Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve
2026. január 07., szerda

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok

Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok
2026. január 06., kedd

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson

A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. január 04., vasárnap

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak

Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak
2026. január 03., szombat

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve

Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve
2026. január 01., csütörtök

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje

Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje
Hirdetés