
Zajlik már a Carpathian Gladiator Race második kiadásának szervezése, a benevezők mellett az önkéntesek jelentkezését is várják. A Gyilkos-tói futamra szeptember 20-án kerül sor.
2014. szeptember 10., 14:492014. szeptember 10., 14:49
„A Carpathian Gladiator akadályfutó verseny egyrészt egy izgalmas sportolási lehetőség, mely a profi sportolók mellett az amatőrök számára is lehetőséget nyújt kipróbálni saját határaikat, másrészt egy különleges turisztikai program is, mely vendégeket vonz a városba” – mutatott rá Pál Levente, a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ igazgatója, aki a ForFun Egyesület frontemberével, Laczkó Angi Lászlóval vállalta magára a szervező munkát.
A ForFun Egyesület második alkalommal szervezi meg az országban egyedülálló, Carpathian Gladiator néven ismert akadályfutó versenyt a Gyilkos-tónál. A tavalyi sikeres futam után idén még nagyobb gőzzel épül a kihívásokkal tarkított, öt kilométeres pálya, mely több mint húsz mesterséges és természetes, erő- és ügyességpróbáló akadályt foglal magába. Amennyiben túl nehéznek bizonyulna néhány megpróbáltatás, azok teljesítését plusz feladatokkal úgymond ki lehet váltani.
Vizes, mocsaras, sáros talajra kell számítani, az akadályok megtervezésénél a katonai kiképzéseknél használt elemekből, illetve azok továbbfejlesztett típusaiból inspirálódtak a szervezők. „Ez a verseny a hétköznapi emberekhez szól, igazából bárki megbírja, aki nem az első helyezéseket célozza meg, az a saját kedvtelésére, határai próbálgatására végigkocoghatja, sétálhatja az öt kilométert. A közönség szempontjából annyi változás van, hogy a tavalyi visszajelzések után bizonyos akadályoknál változtattunk, igyekszünk a nézők számára látványossá tenni a versenyt” – ismertette Laczkó Angi László.
Önkéntesek jelentkezését is várják. „A pálya előkészítésében és a verseny lebonyolításában számítunk az önkéntesek segítségére. A pálya kialakítása mellett a verseny napján a pontozóbírói feladatokat kell ellátniuk, figyelni kell, hogy a résztvevők teljesítik-e a feladatot, amennyiben az nem sikerül, a büntető feladatok elvégzését kell felvigyázzák. Az önkéntesek a verseny után ingyenesen használhatják a pályát” – ismertette Pál Levente.
Bizonyítsd be, hogy annál azért keményebb fából faragtak!
Tavaly 19 településről 81 amazon és gladiátor vette sikeresen az akadályokat, az idei versenyre már vannak jelentkezők, több mint húszan, az ország több városából regisztráltak a versenyre. A szervezők a Bizonyítsd be, hogy annál azért keményebb fából faragtak! felhívással várják a jelentkezőket. Nők és férfiak egyaránt jelentkezhetnek egyénileg vagy akár csapatban is, a benevezési korhatár 14 és 71 év között van.
Hétvégéig lehet kedvezményesen jelentkezni. Az egyénileg regisztrálók szeptember 12-éig 70 lejt, a szeptember 13-19. között bejelentkezők 80 lejt kell fizessenek, míg a helyszínen benevezőknek 90 lejbe kerül a versenyen való részvétel. A csapatban való jelentkezéshez minimum négy személy szükséges. Számukra a nevezési díj szeptember 12-éig 50 lej, a szeptember 13-19. között regisztrálóknak 60 lej. A helyszínen benevező csapatoknak 80 lejbe kerül a részvétel.
Az állami és civil polgárvédelmi alakulatok tagjai 10 lej kedvezményben részesülnek, de a Sic Carddal rendelkező diákoknak is 10 lejes kedvezményt biztosítanak. A Gyergyó környéki versenyzők a Művelődési Központ irodájában is befizethetik a nevezési díjat. Jelentkezni előzetesen a Carpathian Gladiator weboldalán lehet.
Folytatódik a Nyári Ifjúsági Színpad programja a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum udvarán: szombaton a budapesti Momentán Társulat interaktív impróshowja és karaoke party, vasárnap társasjáték-maraton, és a színházi előadás várja a közönséget.
Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.
Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.
Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.
A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
szóljon hozzá!