
Fotó: Balázs Katalin
Gyergyószentmiklós főterén advent második vasárnapján újabb gyertyát gyújtott a közösség.
2014. december 07., 19:062014. december 07., 19:06
A természetvédelmi szervezeteké idén a főszerep, a második gyertyát a város adventi koszorúján a Dancurás Hegyimentő Szolgálat tagjai gyújtották meg, és kérték a mindenhatót, láttassa a teremtett természet szépségeit, óvja az embert, és adjon kegyelmet számára, hogy tisztelni tudja a természetet.
Az ünnepet énekkel tette szebbé a református egyház kórusa, valamint a Szent Miklós Kamaraegyüttes, lélekhez szóló gondolatokat foglalt imájába Tőkés Bencze Zsuzsanna unitárius lelkész, Bíró Sándor református lelkész pedig ekképp fogalmazott útravalóként advent második hetére: „Szülessen meg bennünk a fény, hogy helyesen ítéljünk, hogy ne féljünk. Mert bizonytalanságunknak, erőtlenségünknek oka a fény hiánya. Sokféle felekezetet képviselünk mi, akik itt vagyunk, de nézzünk a fény felé, tekintsünk egy irányba, mert így lehetünk egymás gazdagodására”.
Advent harmadik gyertyáját a város koszorúján jövő vasárnap este 7 órakor fogják meggyújtani a központi parkban felállított színpadon.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
szóljon hozzá!