
Fotó: Veres Nándor
Tíz családorvosra lenne még szükség Hargita megyében a biztosítottak létszáma alapján, sőt a szakorvosi hálózatban is van még hely – derül ki a megkötött egészségügyi keretszerződések összesítéséből.
Folyó évre 382 szerződést kötöttek, ami 386 szolgáltatót foglal magában. „A lakosság továbbra is megfelelő mértékben hozzáfér az alapfokú orvosi ellátáshoz, de most is vannak települések a megyében, ahol dolgozhatna még orvos. Ilyenek legtöbb esetben az elzárt falvak” – mondta el lapunknak Duda Tihamér, a Hargita Megyei Egészségbiztosító Pénztár elnök-vezérigazgatója. A megye területe, illetve lakosságának száma és eloszlása alapján még tíz háziorvossal szerződhetne a pénztár, ugyanakkor a nyugdíjkorhatárt elért hat családorvos praxisát is át lehetne venni – fűzte hozzá. A szakbizottságok felmérései szerint 158 háziorvossal köthetne szerződés a Hargita megyei egészségbiztosító, ezzel szemben 148 szerződést kötöttek, ami 152 háziorvosra érvényes. Balánbányán, Gyimesfelsőlokon, Csíkszentdomokoson, Gyergyószárhegyen, Bögözben, Siménfalván, Tölgyesen és Székelyudvarhelyen lennének még helyek – tudtuk meg az egészségbiztosító vezetőjétől.
A 2016–2017-es egészségügyi alapcsomagba is bekerültek fogászati szolgáltatások. Ezek biztosítására 39 fogorvossal kötöttek szerződést, ez a megyében dolgozó fogorvosoknak közel húsz százalékát jelenti. Csíkkarcfalván, Csíkmadarason, Csíkszentdomokoson és Csíkszentkirályon nincs olyan fogorvos, aki szerződött volna az egészségbiztosítóval.
A kórházaknak nyújtott ágyszám-finanszírozás idén összesen 1724 ágyat jelent Hargita megyében. A csíkszeredai sürgősségi kórház esetében ez 667 ágy. Az ingyenes és ártámogatott gyógyszerek biztosítására összesen 69 szerződést kötött a pénztár, 129 gyógyszertárral. Ugyanakkor négy laboratóriumi egészségügyi szolgáltatóval is szerződött a pénztár.
„Hargita megyében nincsenek nagy gondok, néhány helyen van szakorvoshiány” – fogalmazott a pénztár vezetője. Kiderült, hogy lenne lehetőség a rendszeren belül még alkalmazni szakorvosokat, akár évközben is bizonyos feltételek mellett. Pszichiátriai osztályon Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson, illetve Tölgyesen van hely, traumatológia- és balesetisebészet-osztályon Csíkszeredában. Gyergyószentmiklóson tudnának továbbá alkalmazni radiológust, sebészt, szülész-nőgyógyászt és belgyógyászt, Székelyudvarhelyen pedig ortopéd szakorvosnak, fizikoterápiás szakembernek és orr-fül-gégésznek lenne hely. Klinikai laborokban is tudnának szakembereket alkalmazni, Hargita megyeszerte négy személyt. Annak érdekében, hogy ne legyen hiány, a nyugdíjkorhatárt elért szakemberek munkaviszonyát meghosszabbították ezeken a területeken – tudatta az elnök-vezérigazgató.
Továbbra is várják az adományokat a gyergyószentmiklósi Békény utcai alszegi csengettyű modernizálására. A becslés szerint tízezer lejre van szükség ahhoz, hogy a kis harangot már a jövő évi húsvéti ünnepek idején automata rendszer szólaltassa meg.
Majdnem pontosan ugyanannyi adomány érkezett az ötödik Fuss Neki! Gyergyó közösségi adománygyűjtő mozgalomban, mint tavaly: a szervezetek összesen 244 826 lej támogatást kaptak. Ez a kitűzött célösszegnek mintegy fele.
Várják a népzene és a népi tánc kedvelőit, valamint azokat is, akik még nem tudnak táncolni, a gyergyószentmiklósi Őszi Táncházba, ahol pénteken gyerekeknek és felnőtteknek is szerveznek programot.
Több mint háromszáz munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely–Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu–Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Jövő héten elkezdik Gyergyószéken a lakossági hulladékgazdálkodási szerződések megkötését. A szolgáltató elsőként Gyergyószentmiklóson kezdi meg a munkát, majd a környező településeken is sorra kerülnek a háztartások.
Halad a gyergyóújfalvi gázberuházás, de a finanszírozási gondok miatt nem biztos, hogy jövőre be tudják fejezni. A 38 kilométeres hálózatból már 27 kilométer elkészült, miközben a költségek több mint 40 százalékkal emelkedtek.
Az aradi vértanúk emléknapján, október 6-án a gyergyószentmiklósi római katolikus temetőben emlékeztek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc mártírjaira.
Harmincéves a gyergyószentmiklósi Esély Alapítvány, amely mozgáskorlátozott gyerekek fejlesztésével foglalkozik. A három évtizedben voltak örömteli és szomorú pillanatok is, amire visszatekinthetnek az Esély bálon és a többi évfordulós eseményen.
Hétfőtől lehet benyújtani a fűtéstámogatásra vonatkozó kérelmeket Gyergyószentmiklóson. A jogosultsági feltételek nem módosultak tavaly óta, a változás csupán annyi, hogy ezután a támogatás nem készpénzben vehető át, hanem bankkártyára utalják.
Sokan érdeklődnek a pár hete bejelentett a gondosóraprogram iránt Gyergyószentmiklóson, tizenegy készülék el is jutott már az első igénylőkhöz. Továbbra is várják azok jelentkezését, akik számára biztonságot jelenthet a szolgáltatás.
szóljon hozzá!