Készül a város integrált fejlesztési stratégiája

Gyergyószentmiklós városvezetése megbízásából találkozók sorozata kezdődött el, közös erővel dolgoznak a város integrált fejlesztési stratégiáján a 2014-2020-as időszakra.

Baricz-Tamás Imola

2014. január 16., 19:272014. január 16., 19:27

2014. január 16., 20:062014. január 16., 20:06

 

Az elmúlt év második felében intézmények, szervezetek vezetői, a helyi döntéshozó testület tagjai és önkormányzati alkalmazottak részvételével tartottak műhelymunkákat. A műhely céljáról, a munkafolyamatról Madaras Szidóniát, a polgármesteri hivatal sajtószóvivőjét kérdeztük.

„A műhely célja összehangolni az egyes intézmények középtávú céljait és tevékenységeit, és ezt egy stratégiában összegezni, végeredményben tehát egy dokumentum születik, amely következetes irányvonalat jelent majd az elkövetkező hét évre. Egy közösség összefüggő hálóként működik, ezért értelemszerű, hogy érezhető fejlődést atomizált módon elérni nem lehet, ehhez összehangolt elképzelésekre, célokra van szükség a város és a közösség építése során. A fenntartható fejlődésnek ugyanis szilárd és következetes mederben kell zajlania, összehangolt erőkkel mind az önkormányzati, mind a civil oldal részéről” – foglalta össze a sajtószóvivő a műhely célját.

Helyzetfelméréssel indul a munka

A műhelymunkák a következő témákra oszlanak: gazdaságfejlesztés, oktatás, szociális kérdések és társadalmi integráció, műemlék- és örökségvédelem, turizmusfejlesztés, közterületek és környezetbarát közlekedés, településmarketing és külkapcsolatok, energetika és megújuló energiaforrások, agrár-, erdészeti és környezetvédelmi fejlesztés, kultúra, ifjúság, sport. Mint megtudtuk, egy-egy műhelyre hivatalosak a témában leginkább érintett társadalmi szereplők és döntéshozók. A találkozókat mindig a meglévő helyzet felmérésével indítják. „Az adott kérdésben minden esetben elkészül a problémák, gátak, akadályok, rendszerhibák feltérképezése, majd az erősségek és értékek meghatározása. Tudni kell, hogy milyen értékmegőrző és értékteremtő céllal zajlik a tevékenység, és milyen irányt szeretnénk e tekintetben követni. A középtávú célok összehangolása lesz a jövő műhelyek sorozatának legfőbb eredménye” – hangsúlyozta a szóvivő.

Szakemberre bízták a kidolgozást

A városvezetés a találkozók lebonyolításával egy külsős, stratégiaírásra szakosodott céget, a CDC Consulting Kft.-t bízta meg. A műhelymunkák közül a záró témakörökre január folyamán kerül sor. „A hét elején a szociális kérdések és a közterületek témája volt soron, társadalmi integrációs helyzetelemzés és közösségi terek kialakítása rendezte újra az eddigi következtetéseket. Január utolsó hetében a gazdaságélénkítő stratégiai pillérek összegzése zajlik majd” – fejtette ki a szóvivő. Hozzátette: „A találkozók lezárását követően megszülető dokumentum összesítő és összehangoló szerepet tölt majd be, hiszen a műhelyek mindegyikén fejlesztési csomópontokban futottak össze a szálak. Így elsődleges szerepet kapott a közösségformálás, a kultúrafejlesztés, a gazdaságélénkítés, a fenntartható és tartós megoldások keresése a tevékenységtervezésben, az értékmegőrzés és -teremtés, az identitástudat erősítése, a környezet- és magatartásformálás, de természetesen hangsúlyos a helyi mentalitás erősségeinek megtartása és gyengéinek formálása is.”

Várhatóan az év első harmadának végére készül el a dokumentum, amelyet a nyilvánosság előtt is bemutatnak. „A stratégia megléte egy stabil irányt jelent, ezt majd rövidtávú tevékenységtervezés, ütemezés, források elosztása és konkrét akcióterv kell kövesse” – szögezte le a szóvivő, a hét évre szóló stratégia fontosságát hangsúlyozva.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
Hirdetés