
Fotó: Balázs Katalin
Szent István ünnepén a királyról elnevezett gyergyószentmiklósi templomban a kenyér megáldása került középpontba. A város pékségei hozták a kenyéradományt, melyből jutott az ünneplőknek és a szeretetkonyhán étkezőknek egyaránt.
2016. augusztus 20., 21:592016. augusztus 20., 21:59
A Szent Istvánnal való „rokonságra”, közös vonásokra hívta fel a figyelmet Antal József tekerőpataki plébános, mert „királynak lenni nem csak annyi, hogy vállunkra terítik a palástot”. Az ember alaphivatása, hogy építsen, alkosson, de más a lehetősége, más a köve mindenkinek – mondta az ünnepi szónok.
A bölcs ember a szívéből jó dolgokat vesz elő, mert a lélek mélységében ott van a kincs királynak, koldusnak egyaránt. A bölcs ember tulajdonsága a látás, észrevenni azt, ami Isten akarata. Amikor meggyengül a látás, akkor kevés az imádság – hangzott el, mint ahogy az is, hogy nem elég látni, felismerni, hanem valóra is kell váltani. A látás és valóra váltás között pedig ott van az odaadás. „Szent István koronázásakor csendben nagy dolgok mentek végbe. Mert csendben születik meg az odaadottság” – idézte a nagy király életét Antal József, nagy titokként említve a tényt, hogy ez az ember kardot vett kezébe. Királyokká kell lennünk, akik kemény kézzel kormányozzák a nyelvüket, a kezükből kiszaladó akaratot.
„Legyen a templom a látás, az odaadottság helye, hogy megpihenjünk, és felkészüljünk a mindennapi harcra. Legyen a templom a szentté válás helye!” – hangzott a jó tanács, és hozzá még egy javaslat: „Minél több tennivalónk van, annál többet kell imádkozni. Mert imádságban derül ki, mi a dolgok rendje, a teendők sorrendje.”
Bartalis Csaba magyar és székely címeres kenyéralkotása mellett minden pékség sütése legjavát hozta az ünnepre. György István alpolgármester ezek megáldásakor mondta el, a nagy király tőlünk sem kérne többet számon, mint egykor fiától. Hogy legyünk olyan emberek, akik jó viszonyban élnek szomszédaikkal, akik képesek tanulni másoktól és dolgozni a közösségért. „Ahhoz, hogy értékes legyen az életünk, búzamagok, kovászok, morzsák kell legyünk közösségünkben” – összegzett az alpolgármester.
Kisné Portik Irén néprajzkutató a megmaradás ünnepének nevezte a kenyér megáldását, eszünkbe juttatva, a magyar nép úgy tartja, hogy Jézus arcképe van minden búzaszemben. Mit tehetünk, mit kérhetünk a hála mellett? – tette fel a kérdést, majd válaszolta meg a néprajzkutató: „Hozd haza gyermekeinket, akik kenyérkeresni vagy tudásért mentek idegenbe, és honvággyal élnek!”
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.
Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.
szóljon hozzá!