
Fotó: Veres Nándor
Hargita megyében sem írják alá a háziorvosok az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral kötendő új, 2016–2017-es keretszerződést, melynek pénteken kellene életbe lépnie. A felháborodást a szerződés feltételei váltották ki, melyeket megalázónak és diszkriminatívnak tartanak az orvosok. Emellett költségvetés-növelést is követelnek, valamint kérik az elektronikus egészségügyi rendszerben tapasztalható súlyos hibák kijavítását. Amennyiben nem oldódik meg a helyzet, az a betegellátásra is kihathat.
2016. március 31., 12:262016. március 31., 12:26
2016. március 31., 13:212016. március 31., 13:21
Soós-Szabó Klára háziorvos, a Családorvosok Hargita Megyei Szövetségének elnöke elmondta, hogy az új szerződéseknek április elsején kellene érvénybe lépniük, de a jelenlegi feltételek mellett nem írják alá. Rámutatott, az elektronikus egészségügyi rendszer nem megfelelő működése gondok láncolatát vonja maga után, de a családorvosok egy többrétű problémával néznek szembe, ami részben gazdasági jellegű: múlt évhez képest csökkent az egészségügyi alapellátásra elkülönített keretösszeg. Kijelentését azzal indokolta, hogy az amúgy is csökkentett keretösszeg mellé nagyobb adókat is kiróttak a családorvosi rendelőkre.
Szeretné, ha tiszteletben tartanák a polgári törvénykönyvben megfogalmazott alkotmányos jogaikat, melyek szerint egy szerződésen alapuló megállapodás feltételeivel mindkét félnek egyet kell értenie. Azt kéri, tárgyalópartnerekként kezeljék az orvosokat, és ne lehetetlenítsék el munkájukat a bürokráciával. „Tonnaszám tettünk le dokumentumokat, de nincs kivel beszélni” – fogalmazott Soós-Szabó Klára.
„Hagyják, hogy gyakoroljuk a szakmánkat, gyógyítsunk és az emberekkel foglalkozzunk, ne a számítógépekkel! Félreértés ne essék, szó sincs róla, hogy egy átlátható informatikai rendszer ellen lennének, arról van szó, hogy a jelenlegi rendszer rossz, hibás, ráadásul aránytalan büntetésekkel jár” – mondta. A doktornő beszámolt olyan esetről is, amikor rendszerhiba miatt nem tudták az előírásoknak megfelelő időben bevezetni az adatokat, ebből kifolyólag pénzbírságot kapott az illető orvos.
Amennyiben a helyzet nem változik, nem írják alá a szerződést. Akkor pedig más európai országokhoz hasonlóan a beteg fizeti majd az ellátás költségeit, amiről nyugtát kap, melyet elszámoltathat a biztosítóháznál – magyarázta a családorvosok érdekvédelmi tömörülésének megyei vezetője. Hosszú távon viszont a biztosítási rendszer alaphálózati szolgáltatás nélkül marad, így a családorvosok vagy magánúton folytatják munkájukat, vagy egyéni szerződéseket kötnek az egészségbiztosítási pénztárral – fűzte hozzá Soós-Szabó Klára.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!