Jól halad a tulajdonjog-rendezés

A Tölgymező, valamint a Göröcs dülő és a vasút közé eső földek használóit hívják mostantól a gyergyószentmiklósi városházára, hogy az ott kifüggesztett parcellázási terveket ellenőrizzék.

Gergely Imre

2015. március 06., 15:452015. március 06., 15:45

Ők a törvény szerint jelenleg csak földhasználónak nevezhetők, viszont a parcellázási folyamat végén teljes jogú tulajdonosai, gazdái lesznek a területeiknek.

A most elkészült parcellázási tervek 120,17 hektárnyi területet érintenek, összesen 499 igénylőt. Kis földekről, nadrágszíjparcellákról van szó. A folyamatban talán a legfontosabb az érintett lakosság közreműködése. Igencsak lényeges lenne, hogy minél többen szemrevételezzék a terveket, ellenőrizzék, hogy az ő földjük megfelelő helyen, pontos méretekkel szerepel-e, azok-e a feltüntetett szomszédok, akiket ő tud. Ez a módja annak, hogy az esetleges mérési vagy más hibákat még időben ki lehessen javítani – hangsúlyozta Nagy Zoltán alpolgármester. A tervek március 19-éig vannak közszemlére téve a polgármesteri hivatal földszintjén, addig lehet bejelenteni az esetleges hibákat. Amint ez az időszak lejár, a dokumentáció átkerül a kataszteri hivatalhoz, és már el is kezdődik a telekkönyvezés procedúrája. Utólag nagyon nehéz lesz bármilyen tévedést korrigálni – közölték a városháza kataszteri irodájának munkatársai.

Újabb dűlők felmérése következik

Hétfőtől újabb földterületeken végzik el a parcellatervek készítéséhez szükséges méréseket. A Dombtartomány, a város déli része, a Haladás, Felső iskola és Hóvirág utcák, valamint a város határa közti területek következnek. Az itt földekkel rendelkező személyeket – egy még nem véglegesített időpontban, de mindenképpen március utolsó napjaiban, megbeszélésre hívják. Az önkormányzatnál bíznak abban, hogy minél többen megjelennek, és továbbra is jó lesz az együttműködés az emberekkel, gördülékenyen zajlik majd a végleges birtokba helyezés.

Amint közölték, a most sorra kerülő területeken még nagyobb odafigyelés szükséges a gazdák részéről. Az eddigi felmért dűlőkben ugyanis zömében a társasok által művelt földek vannak, könnyebb volt az adatok egyeztetése, most azonban inkább a magángazdálkodókon múlik saját földjeik tulajdonjogi helyzetének megfelelő rendezése.

Nagy Zoltán ugyanakkor elmondta, az eddig felmért dűlőkre vonatkozó dokumentumokat a jövő héten átadják a megyei kataszteri hivatalnak, egy hónap múlva pedig a telekkönyvi bizonylatok is a tulajdonosok kezébe kerülnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 16., szerda

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban

Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban
Hirdetés