
Biztosan mosolygott odafentről Csiky Dénes, a Csiky-kert alapítója, látva, mint veszik birtokukba a családok a dendrológiai parkot, Gyergyószentmiklós legnagyobb összefüggő zöldövezetét.
2015. június 08., 13:062015. június 08., 13:06
Lóháton ügyeskedve, kötélen kapaszkodva vagy éppen kincseket keresve járták be a birtokot azok, akik a Családi sportnapok szombati rendezvényein részt vettek. A Dancurás Hegyimentő Egyesület jóvoltából közel száz méteres tiroli pályát próbálhattak ki a bátrabbak. Közel kétszáz benevező biztonságára ügyeltek a hegyimentők, a sorban év szerint a legkisebb mindössze háromesztendős volt.
Az Állatbarát Lovaskert jóvoltából ember és ló barátságát sikerült szorosabbra fonni a negyedik Családi Sportnapokon. Közel húsz csapat, családok és gyerekekből álló társaságok neveztek be, olyan kihívásoknak téve eleget, mint a célba dobás lóhátról, vízszállítás, vagy olyan akadályfutás, ahol a ló volt maga az akadály.
Az Erdélyi Kárpát-Egyesület Gyergyói Osztályának szervezésében kincskeresésre is nyílt alkalom a Tündérkertben. A hat benevező család, miközben a rajtnál kapott eligazításokat követve bejárta a kert jelzett ösvényeit, teljesítette a rájuk váró próbákat új ismeretekkel lett gazdagabb. Így ma már sokan tudják, hogy a dendrológiai parkban milyen gyógynövényeket lehet szedni egy tisztítókúrához vagy megfázás tüneteinek enyhítésére. Azt sem fogják egyhamar elfelejteni, milyen virágok nyílnak június elején, hisz azokkal kellett feldíszíteni a csapattagot, akit a Csiky-kert tündérének választottak. De volt íjazás és sátorhúzás, számoltak baglyokat és sárgahasú unkát, s tudják azt is, melyik állat ugrik a leghosszabbat, melyik hagyja maga után a legtöbb utódot. Játék és jókedv – ez jellemezte a Csiky-kerti rendezvényeket, melyeket kicsik és nagyok jövőre is visszatapsolnak.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
szóljon hozzá!