Jelentős támogatások nyerhetők a várható pályázati kiírásokon

Számos fejlődési esély kínálkozik a gazdák, valamint vidéki környezetben vállalkozásba kezdő személyek számára is a hamarosan megnyíló pályázati lehetőségek révén. Ezekről tájékoztatta Tánczos Barna szenátor az újfalvi és csomafalvi érdeklődőket.

Gergely Imre

2015. január 12., 13:202015. január 12., 13:20

Egyelőre nem véglegesek a nemsokára megjelenő pályázati kiírások, még folynak ezekről a brüsszeli egyeztetések, de több lényeges elem már biztosnak mondható. Éppen ezért fontos, hogy időben értesüljenek a lehetőségekről az érintettek – ismertette tájékoztató körútjának célját Tánczos Barna.

A szenátor pénteken vállalkozókat, szombaton gazdákat világosított fel arról, hogy tevékenységi területükön milyen pályázati kiírások várhatók hamarosan. Elképzelhető, hogy február-márciusban már meg is nyílnak a pályázati lehetőségek, de ha ekkor még nem is, áprilisban biztosan. Éppen ezért fontos, hogy időben értesüljenek és fel is készülhessenek a gazdák az elvárásokra, ne az utolsó pillanatokban kelljen kapkodjanak a pályázatok benyújtásához szükséges feltételek teljesítéséért. Amint Tánczos Barna közölte, azért is fontosnak tartja a tájékoztató körutat, mert akár arra is lehetőség nyílik, hogy az itt felmerülő kérdések, esetleges javaslatok alapján alakítsák úgy a kiírásokat, hogy ezek a legjobban megfeleljenek a székelyföldi gazdáknak.

A találkozókon arról volt szó, ami már biztosra vehető a pályázati kiírások esetében. Mezőgazdasági téren a farmfejlesztési pályázat révén modernizálás, gépvásárlás, istállóépítés, technológiafejlesztés céljára lehet majd pénzt szerezni, és itt újdonság, hogy fiatal, hegyvidéki gazdaként akár 90 százalékos támogatáshoz is juthatnak a pályázók. Szövetkezetek, termelői csoportok szintén kiemelt támogatásokban részesülhetnek, ugyancsak akár 90 százalékos vissza nem térítendő támogatásokra nyílik lehetőség, azaz egy-egy jelentős beruházáshoz csak a szükséges összeg tíz százalékát kell előteremtenie a pályázónak önrészként.

Újdonságnak számítanak még a fiatal gazdáknak szóló pályáztok, 1-5 hektáros kisfarmokat érintő lehetőségek is. A cél, hogy az idősebb gazdák átadják földjeiket, gazdaságukat fiataloknak, úgy, hogy a területalapú támogatást mégis megkapják.  Jelentős, hektáronként több száz eurós támogatást kaphatnak a biogazdálkodást folytatók – hangzott el a gazdák számára tartott tájékoztatókon.

A vidékfejlesztési pályázatok során olyan személyek is támogatást szerezhetnek, akik nem mezőgazdasággal foglalkoznak, de vidéki környezetben fejtik ki tevékenységüket. Akár hetvenezer eurós támogatást is nyerhetnek, amit termelőkapacitásra, szolgáltatás beindítására lehet fordítani. A körút a következő napokban Csíkszéken folytatódik, de várhatóan január végén, február elején ismét gyergyószéki településeken kerül sor a tájékoztatókra. Amint Táncos Barna közölte, Ditróból, Remetéről, Szárhegyről is érkezett erre vonatkozó felkérés.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
Hirdetés