Járhatóbbá vált a 125-ös jelzésű megyei út egy szakasza – a Gyergyószentmiklóst Balánbányával összekötő, Kovácspéteren is áthaladó úton a nyári karbantartás részeként végeztet munkálatokat Hargita Megye Tanácsa.
2012. november 22., 14:022012. november 22., 14:02
2012. november 22., 19:362012. november 22., 19:36
Többen örömmel állapították meg, hogy javítják a Négyes kilométertől induló, Kovácspéteren át Balánbányára vezető utat. Az a hír is szárnyra kapott, hogy hamarosan aszfaltréteg kerül a hosszú évek óta igen rossz állapotban lévő útra. Szerkesztőségünk utánajárt, miben bizakodhatnak azok, akik Kovácspéterbe tartanak, vagy a tanyavilágon át kívánják megközelíteni Balánbányát.
A Hargita Megye Tanácsának kezelésében lévő úton lekavicsoztak egy szakaszt, egyelőre mintegy két kilométeres távon, a Négyes kilométertől a Medvés-patakáig. Borboly Csaba megyei tanácselnök megkeresésünkre közölte: a napokban eszközölt javítások a nyári útkarbantartás részét képezik, erre a munkálatra november 30-ig van szerződése a megyei tanácsnak.
A szóban forgó út a közforgalom előtt lezárt megyei utak sorába tartozik, a rajta való közlekedés csak rendbetétele után válik biztonságossá. „Ennek az útnak a felújítására 2009-ben európai uniós pályázatot nyertünk a Regionális Operatív Program keretében, de a projekt tartaléklistára került, mivel az erre elkülönített uniós alap sajnos kimerült, így nincs rá pénz” – közölte Borboly Csaba. Hozzátette: az uniós pályázatok 2014-ben kezdődő új ciklusában is benyújtják a pályázatot, ennek pozitív elbírálása teheti lehetővé az út teljes felújítását.
Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.
Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.
Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
szóljon hozzá!