
Együtt a közösségért! felhívással szerveztek kalákát Gyergyószentmiklóson, ezúttal a Bucsin lakónegyed Szende játszóterét tették rendbe. A csütörtök délutáni kalákában a játékelemeket lecsiszolták és újrakezelték, egy tucatnyian vettek részt az önkormányzat által meghirdetett munkában.
2014. szeptember 15., 12:372014. szeptember 15., 12:37
„A játékelemek rendbetétele mellett a szemetet is összegyűjtöttük, nagyon sok cigarettacsikket találtunk, mennyisége egyenesen meghökkentő volt játszótér lévén. Örömmel láttuk, hogy a korábbi kalákai létszám kétszeresét is meghaladtuk. Ha legifjabb önkéntesünket is számoljuk, akkor éppen 12-en voltunk” – számolt be Madaras Szidónia sajtószóvivő.
Elmondta: „Szerencsés véletlen folytán a játszóterek készítőjét, Mandel Zoltánt épp a téren találtuk, az elemek állapotát érkerezett felmérni. Pozitívan értékelte, hogy a lelkes csapat az állapotmegőrzésre készül. A kültéri faelem akkor tud tartós maradni, ha rendszeres az állagmegőrző beavatkozás. Hosszasan beszélgettek a városrendezési osztály munkatársával, aki ugyancsak önkénteskedni érkezett. Szóba került, hogy gyergyószentmiklósi szülők javaslatára azt tervezi a cég: az elkövetkező játszótereknél a csúszdák dőlésszögét különböző életkorú gyermekek számára állítják majd be, a felmenő lépcsőfokok mellé pedig korlát is kerül. Jó néven vették, hogy a szülők visszajeleztek, hiszen ők látják azt nap mint nap, hogy a gyermekek hogyan használják az egyes játékelemeket” – foglalta össze a sajtószóvivő.
Tervben van a Virág lakónegyedi Hapci játszótér kalákája is, amennyiben kitart az őszi meleg, a következő napokban arra is sor kerül.
Folytatódik a Nyári Ifjúsági Színpad programja a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum udvarán: szombaton a budapesti Momentán Társulat interaktív impróshowja és karaoke party, vasárnap társasjáték-maraton, és a színházi előadás várja a közönséget.
Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.
Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.
Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.
A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
szóljon hozzá!