
Halogatások nélkül, a törvények betartásával szolgáltassanak igazságot a meghurcolt magyarok ügyében. Akik ezt akarják, azokat várják Gyergyószentmiklósra szombaton délután négy órakor – fogalmaznak a kezdeményezők.
2016. január 28., 19:082016. január 28., 19:08
A Gyergyószéki Székely Tanács a múlt szombati tiltakozás után ismét Gyergyószentmiklós főterére hív, és kezdeményezésnek időközben újabb fejlemények is alapot adnak.
Amint a szervezők sorolják: Mezei János esetében több mint egy évvel az eljárás kezdete óta még mindig nem került sor az első érdemi tárgyalásra, tovább zajlik a halogatás. A csíkszeredai városvezetők perében a Marosvásárhelyi Ítélőtábla úgy döntött, hogy a törvénytelen lehallgatásokból származó információkat is fel lehet használni. A kézdivásárhelyi fiatalok ügyében a Bukaresti Ítélőtábla az előzetes letartóztatás meghosszabbításáról döntött.
„Mindezek csak megerősítik azt a véleményt, hogy a hatóságok nem járnak el az elvárható korrektséggel és objektivitással ezekben az ügyekben. A sajtóban pedig folytatódik a terroristázás és szélsőségesezés, újra és újra leírják azokat a vádakat, amelyeket az igazságszolgáltatás hosszú idő után sem próbál meg bizonyítani, az erejéből (elszántságából?) csak a tiltások és letartóztatások hosszabbítása futja” – olvasható a Gyergyószéki Székely Tanács felhívásában.
A tüntetés szervezői leszögezik, indokolt folytatni a múlt heti tiltakozást. Szombaton délután négy órára Gyergyószentmiklós főterére várnak mindenkit, aki ezzel a hatósági viszonyulással nem ért egyet, és aki gyors, törvényes és korrekt eljárást, igazságos ítéletet szeretne a felsorolt ügyekben.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.
szóljon hozzá!