Fotó: Iochom Zsolt
Az év legnagyobb bulijára várja a fiatalokat a gyergyószentmiklósi Ifitéka. Az ifinapok a korábbi években is nagy sikernek örvendtek a fiatalok körében.
2015. szeptember 10., 16:362015. szeptember 10., 16:36
A csapatversenyekre épül a szeptember 10-13. közötti rendezvény, viszont a gyergyói lakókat is több programpontra, előadásra várják.
A hétvégi négynapos rendezvényre már tíz csapat jelentkezett maximális létszámmal, csapatonként 20 fiatal méri össze tudását. A szervező Ifitéka 38 önkéntes fiatallal dolgozik, tudtuk meg Málnási Andrea irodavezetőtől. A felhívásokra igencsak felkapták a fejüket a fiatalok. Kitért arra is, hogy Bencze Kata fitneszoktató segítségével a már korábban meghirdetett Európai Sporthét programjába is bekerült a rendezvény, ennek révén a sport is hangsúlyos szerepet kapott az idei Ifinapok programjában.
Az idei rendezvényre is két olyan előadót hívtak meg, akik korábban nagy népszerűségnek örvendtek, aktuális témát dolgoznak fel. Kalóz János pszichológus Párkapcsolati buktatók, Balázs István Alternatív energiaforrások címmel tart előadást, mindkét rendezvényre a művelődési ház színháztermébe várják az érdeklődőket. A pszichológus csütörtökön 20.30-kor, Balázs István pedig pénteken 19.40-kor szól a gyergyóiakhoz. Szintén a gyergyóiak részvételére számítanak a város központjában szombaton tartandó Flashmobon.
A négynapos program nagyrészt a művelődési ház előtti téren, a nagyszínpadon zajlik. Eleget tesz a meghívásnak a Bagossy Brothers Company is: szombaton este szabadtéri koncerten szórakoztatják a gyergyóiakat.
A rendezvény részletes programja az ifinap.ro weboldalon olvasható.
Más lesz a 2025–2026-os szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán, mivel a Gyergyói Hoki Klub felnőttcsapata, valamint az U21, U18 és U16 korosztályok Gyergyóremetére költöznek. A jég azonban így sem marad üresen: a jégpálya hétfőn indítja az új szezont.
Komoly változásra készülnek a szociális juttatások terén Gyergyószentmiklóson: a következő tanácsülésen dönthetnek arról, hogy csak azok részesüljenek a különféle juttatásokból, akik minden helyi adót és bírságot kifizettek.
Holtan találták meg azt a 72 éves, maroshévizi férfit, aki július 26-án önként távozott otthonából, majd nagy erőkkel keresték többek között rendőrök, csendőrök és önkéntesek is.
Zajlanak a nyári karbantartási munkálatok a gyergyószentmiklósi tanintézményeknél. A Szakinál az iskolaépület felújításával jól haladnak, a bentlakással kevésbé. A Salamonnak is várnia kell még a régi műhelyépület bontására.
Elkezdték a központi park körüli parkolók felújítását Gyergyószentmiklóson, ami egy újabb lépés a fizetéses parkolás újbóli bevezetéséhez.
Elindult az a civil szervezetek programjait népszerűsítő nagykövetek regisztrációja, a negyedik Fuss NEKI! Gyergyó adománygyűjtő mozgalomhoz. 27 szervezet összesen Ötszázezer lejnyi támogatás megszerzését tűzte ki célul.
Gyergyószentmiklós több utcájában és a lakónegyedekben is csatornázási munkálatok zajlanak augusztus folyamán. Ezek időszakos forgalomkorlátozással is járnak.
Engedély nélküli árusítóhelyet számoltak fel kedden a Gyilkos-tó partján. Az önkormányzat polgármesteri rendelet alapján távolíttatta el a természetvédelmi övezetbe jogtalanul kihelyezett büfékocsit, amely egy stég közelében működött.
Folyamatosan mozgásban lenni, vagy nyugisan ellazulni? Sok embernek dilemmája lehet ezekben a napokban Gyergyószentmiklóson. Az Egyfeszt élménykínálatával nem egyszerű a lépést tartani. De bármi a döntés, a végeredmény csak jó lehet.
Elrajtolt az Egyfeszt összművészeti fesztivál idei kiadása csütörtökön Gyergyószentmiklóson. Már az első napon benépesültek a rendezvény helyszínei, az események java pedig még csak most jön.
szóljon hozzá!