
Előtérben az idősek életminőségének javítása, valamint az önállóság minél tovább történő fenntartása
Fotó: Gergely Imre
Új módszereket ismertek meg és hivatásuk fontosságáról hallgattak előadásokat az idősgondozásban dolgozók a Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet konferenciáján Gyergyószentmiklóson, kedden.
2026. május 12., 15:412026. május 12., 15:41
A Szent Erzsébet Idősek Otthonában hetven, idősgondozásban dolgozó szakember vett részt a gyergyószéki Caritas-csapatok közös szervezésében megvalósult konferencián, Hargita megye különböző intézményeiből. A mottó az ember–élet–minőség volt, az esemény célja pedig az volt, hogy az ápolók megosszák egymással jó gyakorlataikat, új módszereket ismerjenek meg, valamint megerősítést kapjanak hivatásuk fontosságában.
Dr. Kis Gabriella, a Szent Erzsébet Idősek Otthonának igazgatója elmondta: az esemény lehetőséget teremtett arra, hogy az ápolók megerősödjenek abban, milyen fontos értéket képvisel a hivatásuk. Ugyanakkor szakmai fejlődésüket az életminőség-orientált előadások is segítették.
Hiszem, hogy igazán az tud ápoló lenni, akinek a szívében a Jóisten elültette azt a szikrát, amely nap mint nap erőt ad ahhoz, hogy az idős, beteg emberekhez emberként és szakemberként forduljon” – fogalmazott az igazgató.
Az esemény lehetőséget teremtett arra, hogy az ápolók megerősödjenek abban, milyen fontos értéket képvisel a hivatásuk
Fotó: Gergely Imre
A konferencia lelki ráhangolóját Sajgó Balázs, a Caritas lelki igazgatója tartotta Vedd ágyadat és járj! címmel. Elmélkedésében arra mutatott rá, hogy az ápolók Jézus gyógyító küldetését folytatják mindennapi szolgálatuk során.
Nem csupán jelképesen teljesítenek jézusi küldetést, hanem valóban azt teszik, amire Jézus megbízta követőit: segítik és emelik a szenvedő embert” – hangsúlyozta.
A programban több szakmai előadás is helyet kapott. Pakot Mónika mentálhigiénés szakember a kertterápia életminőség-fejlesztő szerepéről beszélt, Gáll Gabriella és Czirják Lujza, a Gyulafehérvári Caritas munkatársai pedig a SELBA és LIMA módszerek lehetőségeit ismertették. Olyan idősoktatási és tréningmódszerekről van szó, amelyek célja az idősek életminőségének javítása, a mentális és fizikai fittség megőrzése, valamint az önállóság minél tovább történő fenntartása.
Helybenhagyta a fellebbviteli bíróság a Hargita Megyei Törvényszék elsőfokú ítéletét a Gyergyóditróhoz tartozó Orotván tavaly történt emberölés ügyében. Az elkövető fellebbezését elutasították, húsz év letöltendő szabadságvesztést kapott.
A vízhálózaton végzett munkálatok miatt pénteken időszakos vízszünet lesz Gyergyószentmiklóson.
A Bucsin negyedben folytatja a közműberuházás kivitelezője a korábban felbontott útburkolatok helyreállítását – tájékoztat Gyergyószentmiklós önkormányzata.
Jóváhagyták a Jakab Antal tér, a Fürdő utca és a Budai Nagy Antal utca felújításának frissített műszaki és gazdasági mutatóit, valamint költségvetését a gyergyószentmiklósi tanács hétfői ülésén.
Vízszolgáltatási fennakadásokra kell számítani hétfőn és kedden délelőtt Gyergyószentmiklós Virág negyedének északi részén, miután csatornázási munkálatok közben megsérült egy vízvezeték.
Különleges közösségi élménnyel, telt ház közeli estékkel, zenei találkozásokkal zajlott a Folk & Roll Víkend. A háromnapos minifesztivált egyszeri alkalomként tervezték, de sokan kérik máris a folytatást.
Jelentős energetikai korszerűsítés előtt áll a gyergyócsomafalvi Köllő Miklós Általános Iskola 5–8. osztályos épülete. Aláírták a beruházás finanszírozási szerződését, a kivitelezés pedig egy év múlva indulhat el.
Visszakerült a toronygomb és a kereszt a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom tornyára. A péntek délelőtti esemény nem csupán a felújítás egyik leglátványosabb mozzanata volt, hanem a jelen nemzedékének üzenete is a századok múlva élőknek.
A Vitalissima Kft. működtetheti a tömegközlekedést, módosították a kis elkerülő út nyomvonalát, és újabb kísérletet tesznek a Monturist vezetőváltására. Gyergyószentmiklós önkormányzata emellett előkészíti a Gábor Áron utcai Békény-híd felújítását.
Bontják a Kárpát és a Köves utcák tömbházai közelében álló régi kazánházat Borszéken. A több mint harminc éve használaton kívül álló épület felszámolásával a városrész rendezését készítik elő.
szóljon hozzá!