
Fotó: Pethő Melánia
Nem változtatta a fogyasztói árat a hulladékszállítással megbízott cég Gyergyószentmiklóson, mégis kevesebbet kell fizessen a lakosság a háztartási szemétkezelésért. A képviselő-testületben komoly vitát szült a hulladékügy.
2016. január 21., 19:422016. január 21., 19:42
2016. január 22., 07:402016. január 22., 07:40
Míg eddig személyenként havonta 5,58 lejes kiadást jelentett a szemét elszállításának díja, januártól az ár 5,40 lejre csökken. Az ármérséklés a szolgáltatásokra érvényes áfacsökkenés eredménye. A képviselő-testületben azonban kampányszagú adok-kapok zajlott. Ennek az adott aktualitást, hogy Bányász Lehel képviselő felvetette: a hulladékkezelés ügyében éppen a testületi ülés napján született bírósági döntés, és ezzel kapcsolatban információkat kért a városvezetéstől. Nagy Zoltán megbízott polgármester úgy fogalmazott, a döntésről értesült, de amíg azt ki nem közlik, indoklását nem ismeri, nem tud tájékoztatást nyújtani.
A kérdésben Bajkó László RMDSZ-es képviselő a Facebookon hozott nyilvánosságra egy tájékoztatót. Ebben közli, hogy a táblabíróság döntése szerint az RDE (volt AVE) szemétszolgáltatóval 20 évre kötött szerződés időtartamát egy éves időtartamra kell csökkenteni, a vállalkozás kártérítés-igényeinek eleget kell tenni.
Az ülés végén újra visszatértek a szemétszállítás témakörre. Az RMDSZ-es frakció tagjai szerint az vezetett ahhoz, hogy az RDE kártérítést követelhet a várostól, hogy az MPP-s többség nem fogadta el az ő álláspontjukat, miszerint ne hosszú távra, hanem csak egy évre kössenek szerződést a hulladék összegyűjtésével és elszállításával megbízott céggel. Mindezt azért, mert a város korábban kötelezettséget vállalt, hogy részese lesz a Hargita megye integrált hulladékgazdálkodási rendszernek.
Bajkó László a pereskedés kapcsán a megyei önkormányzatnak adott igazat, szerinte a megye éppen azért támadta meg a bíróságon a város és a szolgáltató közti szerződést, hogy a megyei projektben Gyergyószentmiklós bennmaradjon. Nagy Zoltán megbízott polgármester erre reagálva kifejtette, a megyei projektnél még vannak tisztázatlan kérdések, és könnyen elképzelhető, hogy ez nem is lenne előnyös a gyergyószentmiklósiaknak.
Egy, a megyei önkormányzat szakemberei által készített számítás szerint ugyanis már előre látható, a szemétszállítás díja magasabb lesz, mint ami a mai gyergyószentmiklósi ár.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.
szóljon hozzá!