Hokifesztivál a világításért, a jövőért

Zajlik az első Gyergyói Hokifesztivál szervezése. December 28-án reggeltől késő estig a legkisebbektől a Progym felnőttcsapatáig – és a gyergyói hoki történetének legnagyobb sikereit elért jégkorongozókig – mindenki pályára lép. Az esemény fénypontja a 2001-es Progym „ezüstcsapat” és a jelenlegi piros-fehér együttes összecsapása lesz.

Gergely Imre

2013. december 19., 20:312013. december 19., 20:31

2013. december 19., 20:432013. december 19., 20:43

A hokifesztivál az utánpótlás korosztályok bemutatkozásával kezdődik. Reggel 8.45-től a a legfiatalabb reménységek húznak korcsolyát, hogy megmutathassák tudásukat a szülők, családtagok s más, éles szemű és a jövő sztárjait már most felismerő nézők előtt, learathassák a jól megérdemelt tapsot. Emellett pedig az is fontos, hogy az ovis és osztálytársak előtt is szerepelhessenek, nekik is kedvet adva a jégkorongozáshoz.

Később, 11.45-től 17.45-ig a nagyobbak, a „rutinos haladók” foglalják el helyüket a jégen, a gyergyói ISK U12-es korosztályú csapatai egymás közt küzdenek, de egymásnak feszülnek az U14-esek és az U16-osok is, az U18, U20-as csapat pedig a Brassói Corona azonos korosztályú csapata ellen játszik. Mindeközben pedig hokisok és nézők számára egyaránt érdekes és izgalmas ügyességi vetélkedők színesítik a hokifesztivál programját.

„Ők a jövő, értük csináljuk, nekik akarunk jobb fényt” – ez is lehetne a gyermekek és fiatalok fellépéseinek mottója. A hokifesztivál célja, hogy ezzel is erősítsék a jégpálya elavult lámpáinak korszerűre, kevesebb áramot fogyasztó és jobb fényt adó világításrendszerre való cseréjét.
A hokifesztivál fénypontja este hat órától a Progym történetének legnagyobb sikerét elért 2001-es ezüstcsapat és a mai, a 2013-as együttes összecsapása lesz.

A nap végére pedig a közönséget várják a jégre, az eseménysort jégdiszkó zárja. A jeges programsorozat ezzel még nem ér véget, vasárnap, 29-én az öregfiúk és amatőrök következnek. A csomafalvi Skorpiók, a Budapestről érkező Hargitai Farkasok és a Csernobil 86 nevű együttes lesznek a rendező remetei Vipers Old Boys vendégei. Az utánpótlás-programokra és a vasárnapi amatőr tornára a belépés ingyenes, pénzadományok az erre a célra kialakított urnába dobhatók vagy az összefogás önkénteseinek átadhatók. A gálamérkőzésre a belépőjegy 5 lejbe kerül, ahogy a jégdiszkóra is. A bevételt a pálya világítórendszerének cseréjére fordítják az erre indított szurkolói összefogás keretében.

A Gyergyói Hokifesztivál programja:

Gyere, próbáld ki magad!

8.45 Tanuljunk korizni
Toborzó a jövő kis hokisainak (U6, U8-as korosztály)
10.00 Tanuljunk hokizni
Bemutató edzés (U8-as korosztály)

Megmutatjuk: van jövő

11.00 Skill Challenge
Ügyességi próbák (U10-es korosztály)
11.45 Bemutató mérkőzés
A Gyergyói ISK U12-es csapatainak találkozója
13.00 Skill Challenge
Ügyességi próbák (U12-U14-es korosztály)
14.15 Bemutató mérkőzés
A Gyergyói ISK U14-es és U16-os csapatának összecsapása
15.30 Bemutató mérkőzés
Gyergyói Progym - Brassói Corona (U18-U20-as csapatok)

Progym volt, Progym lesz...

18.00 Gálamérkőzés
Progym 2001 ezüstcsapat – Progym 2013

Buli a jégen

20.00 Jégdiszkó
Zene, fények, kori, jó hangulat

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Hirdetés