Hitükben kívánnak megerősödni

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

Közel harmincan sorakoztak fel csütörtökön, a reggel 8 órás szentmisét követően ka ditrói nagytemplom zászlaja mögé, a maroknyi zarándokcsapat az egész település nevében juttatja el a hitben való megújulás kérését a Csíksomyói Szűzanyához.

Pethő Melánia

2013. május 16., 16:552013. május 16., 16:55

2013. május 17., 01:072013. május 17., 01:07

Az egyéni kérések mellett az egész közösség nevében megfogalmazott fohásszal indult a csíksomlyói búcsúra a ditrói gyalogos zarándokcsapat. „A romániai változások után nagyon sokan elmentek szerencsét próbálni nyugatra, ahonnan nemcsak az eurót, a gazdasági integráció fogalmát hozták haza, hanem a szabadosságot is. Látták, hogy nyugaton elvilágiasodott a társadalom, templomba nem járnak, nem imádkoznak, ott kisebb jelentősége van az egyháznak. Azok az emberek, akik megjárták Nyugat-Európát, részben otthagyták a vallásosságukat, a hitüket, és hazatérve ők is hasonlóképpen élnek, mondhatni, integrálódtunk a hitetlenségben és a gyökértelenségben. Éppen ezért azon munkálkodunk, hogy nagytemplomunk fennállásának századik esztendeje legyen az ébredésnek, a megtérésnek, a hitben való újjászületésnek az éve. Ennek jegyében megyünk a csíksomlyói búcsúra is. Az ifjúság azért, hogy imádkozzék önmagáért, újjászületéséért, megtérésért, az Istenre találásért, a felnőttek pedig azért, hogy tudják megőrizni hitüket a sok kihívással és hitetlenséggel, közömbösséggel, pragmatizmussal és szívtelenséggel tele világunkban is. A csíksomlyói Szűzanya lábainál imádkozunk azért is, hogy a templom legyen újra templom, amely szárnyai alá gyűjti az egyházközség összes tagját: a gyerekeket, az ifjúságot, a felnőtteket, öregeket” – foglalta össze a közös célt Baróti László Sándor ditrói plébános. Hozzátette, a Jézus Szent Szíve-templom századik évfordulójára szervezett ünnepségsorozat minden programja jó alkalom arra, hogy az emberek közelebb kerülhessenek a szentíráshoz, az evangélium az emberekhez.

Málnási Demeter segédlelkész vezeti a ditrói gyalogos zarándokokat, akik számára Baróti László Sándor plébános készít vacsorát első szálláshelyükön, a marosfői cserkészháznál. „Jólesik, ha meleg vacsorával várják a hosszú útról érkezőket. A tavalyi zarándoklatunkkor minket sajnos senki nem segített ki ezzel, s miután az esti órákban holtfáradtan megérkeztünk Csicsóba, akkor kellett nekilátnunk krumplit hámozni, főzni. Most ugyan nem tartok a gyalogos zarándokokkal, de meleg vacsorával várom őket Marosfőn” – közölte még a reggeli órákban a plébános, hozzátéve: lélekben, imádságban az úton végigkíséri a gyalogosokat, ő maga az autóbuszos zarándokokkal szombaton csatlakozik a ditrói keresztaljához.

Baróti plébánostól tudjuk, hogy a gyalogosok útját több falustársuk is igyekszik könnyebbé tenni, szálláshelyeiken meleg vacsorával várva őket. A visszaúton – immár hagyományosan – a ditrói származású Szabó Sándor vendéglőtulajdonos jóvoltából ebédelhetnek meg Marosfőn. A szálláshelyekről a plébános annyit mondott, „Rideg körülmények várnak a zarándokokra, a mostoha szállás is hozzátartozik a búcsújáráshoz. Lelkileg tesszük meg az utat, miközben fizikai zarándoklaton veszünk részt, és ezek a mostoha körülmények sok mindenre emlékeztetnek bennünket” – vélekedik Baróti László Sándor.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek

Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
Hirdetés