
Erdő Háza névvel avatott tematikai központot Ditró Közbirtokossága. Az új létesítmény szakkonferenciák, kiállítások, különféle előadások helyszínéül szolgálhat a jövőben, a termeiben kiépített dioráma pedig oktatási célokra alkalmas. Mindemellett a helyi turizmus fellendítéséhez is hozzájárulhat a látványában gazdag tematikai központ.
2014. november 10., 12:572014. november 10., 12:57
Különlegességet avattak pénteken Ditróban – így jellemezték legalábbis az Erdő Háza névvel ellátott, frissen felújított épületet az ünnepségen felszólalók. Már önmagában különlegesség, hogy visszanyerhette egykori arculatát a település központjában lévő régi, romos épület, a felújítás utáni rendeltetése viszont igazi újdonságként szolgál: kiállítótermeiben Gyergyó erdőinek élővilága tárul a szemlélők elé. A térség őshonos állataival, élethelyeikkel, életkörülményeikkel ismerkedhetnek meg a látogatók, ugyanakkor az itt fellelhető növényeket és a gyergyói masszívum fontos kőzeteit is tanulmányozhatják. A preparátumok a remetei Nagy Bulcsú gyűjteményéből származnak, a dioráma a magyarországi Helikon Kastélymúzeum Nonprofit Kft. munkája.
„Egyedisége miatt az egész Székelyföld büszke lehet a létesítményre” – jelentette ki Kovács Árpád András. A közbirtokossági elnök elmondta, már ötlet szintjén, majd a pályázási folyamatban is akadtak nehézségek, ennek ellenére sikerült olyan rendeltetést adni az épületnek, hogy a helyi közösség és Ditró javát szolgálja.
Akadtak nehézségek
„Rengeteg pénz, idő és ideg kellett ahhoz, hogy ezt véghez tudjuk vinni” – fogalmazott az elnök. Kifejtette, a közbirtokosság berkeiben nem nyert teljes támogatást a tematikus központot létrehozásának ötlete, voltak, akik a lebontást szorgalmazták, mások kereskedelmi vagy vendéglátói célt szántak az épületnek. Egyesek attól tartottak, a befektetés miatt elesnek az osztaléktól. „Eddig is tudtunk adni osztalékot a tagságnak, és ezután is fogunk tudni adni” – jelentette ki az elnök.
Ismertette, a több százezer lejes nagyságrendű beruházásban nagy segítséget jelentett az a közel 50 ezer euró, amelyet a LEADER-program keretében pályázat által nyert el a közbirtokosság. A pályázat folyamata sem ment simán: első körben elutasították, és csak a fellebbezés után kapott pozitív elbírálást a projekt.
Nemcsak a ditróiaké
Az avatóünnepségen elhangzott, az Erdő Háza nem csupán a ditróiaké, bárki számára nyitott, aki kíváncsi a gyergyói erdők élővilágára. Szakkonferenciák, kiállítások, különféle előadások mellett kitűnő helyszín környezetismereti órák megtartására. Egyelőre előzetes bejelentkezéssel lehet használatba venni. A turisztikai irodán jegyzik a jelentkezéseket, és ugyanitt szolgálnak tájékoztatással is. Növekvő igényben reménykedve, a későbbiekben állandó nyitva tartást szán a létesítménynek Ditró Közbirtokossága.
A szóban forgó épületet az 1800-as évek végén építette egy kereskedő. Későbbi tulajdonosától 1930-ban került a közbirtokosság tulajdonába, irodát működtetett benne. Az államosítás után az akkori néptanács kezelte, később bérleti szerződés alapján a Fogyasztási Szövetkezet használta. Többféle funkciót látott el az épület, utoljára vendéglátó helyiségként használták. Időközben helyiségekkel bővült, ám az utóbbi évtizedekben nem végeztek rajta nagyobb felújítást. Bár telekkönyvileg mindvégig a Ditró Közbirtokosság tulajdonában volt az épület, csak hosszas pereskedés után, 2007-ben sikerült visszaszerezni. A most befejezett felújítás 2013. november 6-án kezdődött el.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
szóljon hozzá!