Ketten életünket vesztették, egy személy pedig súlyosan megsérült szombaton este egy Maroshévízen történt közlekedési balesetben. A tragédiát a rendőrség vizsgálata szerint a gyorshajtás okozhatta.
2014. november 30., 09:292014. november 30., 09:29
2014. november 30., 18:422014. november 30., 18:42
Az E578 jelzésű európai út Maroshévízen áthaladó szakaszán az útfelület nedves volt, de nem borította jég vagy hó – közölte Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője vasárnap. A tragédia kiváltó oka a gyorshajtás lehetett: a 47 éves C. A. a város Régen felőli kijárata közelében elvesztette uralmát a járműve fölött, majd először a menetiránya szerinti jobb oldali árokba hajtott, végül mintegy húsz méter megtétele után az autó nagy erővel egy hídfőnek csapódott.
A balesetben a sofőr és házastársa, a 49 éves C. M. életét vesztette. A hátsó ülésen utazó 18 éves lányuk nagyon súlyos sérüléseket szenvedett, állapota miatt a helyi kórházból átszállították a marosvásárhelyi kórházba – tájékoztatott a szóvivő.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!