
Fotó: Baricz Tamás Imola
Nemcsak a közösséget, hanem a közösségi házat is tovább építik a gyergyószentmiklósi örmények. Kulcsár László projektmenedzser a jelenlegi helyzetről tájékoztatott és a tervekről is szólt, decemberben ünnepelni szeretnének.
2016. október 27., 23:562016. október 27., 23:56
Az egykori kántorlak helyén, 2002-ben épült a gyergyói örmények közösségi háza. A bővítésére több éves várakozás után 2015-ben kaptak anyagi forrást, ekkor kapott az épület új tetőszerkezetet. A 2016-os esztendő a belső munkálatok elvégzéséé volt, az Örménytemplom utcai épület jövőben kapja meg végleges formáját.
A gyergyószentmiklósi örmények közösségi házának tetőterében egy nagyobb gyülekező teret alakítanak ki, amely kiállításoknak, bemutatóknak, fogadásoknak, összejöveteleknek, közösségi rendezvényeknek is otthont nyújt. „Olyan teret szeretnénk kialakítani, ami még az örmény közösségnek nem volt, egy találkozó hely lesz” – mondta el Kulcsár László. A földszinten kialakított teremben továbbra is gyerekfoglalkozások kapnak helyet, mellette marad a már kialakított konyha és a kézműves foglalkozások helyszíne is adott. „A foglalkozásokat rendszeressé szeretnénk tenni, és az idősebb generáció bevonását tervezzük a főzésekbe, úgy látjuk, ezt mindenki szereti. Olyan programokat kínálnák, ahol külön a fiatalok és külön az idősebbek főznének, de tervezzük a közös együttléteket is, hiszen nagyon sok örmény finomság elkészítését tanulhatják meg a fiatalok az idősebbektől” – ismertette Kulcsár László.
A tetőteret leszigetelték, kartonoztak, a rejtett munkákkal már megvannak, a fűtéshálózat és villanyhuzalok is helyükre kerültek, a padlózat is megvan és nemsokára az ablakok is helyükre kerülnek. A meszelés és takarítás után az idénre tervezett munkákat befejezik. Jövőre a végleges világítótestek beszerelése, a fűtőtestek és biztonsági rendszerek felszerelése marad. A tervek szerint a külső szigetélésre, a végső forma megadására is jövőben kerül sor. „A munkálatoknak egyelőre a lakhatósági részét végezzük el idén, és reméljük, hogy decemberbe az új teremben, ünnepélyes keretek között egy szerény imát elmondhatunk” – tette hozzá Kulcsár László projektmenedzser, és további tervekről is szólt, miszerint az örmény közösség megszeretné mutatni értékeit, és a tetőtérben kialakított terem alkalmas lesz erre.
Visszakerült a toronygomb és a kereszt a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom tornyára. A péntek délelőtti esemény nem csupán a felújítás egyik leglátványosabb mozzanata volt, hanem a jelen nemzedékének üzenete is a századok múlva élőknek.
A Vitalissima Kft. működtetheti a tömegközlekedést, módosították a kis elkerülő út nyomvonalát, és újabb kísérletet tesznek a Monturist vezetőváltására. Gyergyószentmiklós önkormányzata emellett előkészíti a Gábor Áron utcai Békény-híd felújítását.
Bontják a Kárpát és a Köves utcák tömbházai közelében álló régi kazánházat Borszéken. A több mint harminc éve használaton kívül álló épület felszámolásával a városrész rendezését készítik elő.
Más évekhez képest visszafogottabb zenei programmal, de gazdag gasztronómiai kínálattal várja a vendégeket a július 24–26. között következő bográcsfesztivál. A szervezők idén a helyi és térségi ízeket állították a borszéki események középpontjába.
Néhány napon belül elkészül a 19. Székelyföldi Lovas Ünnep teljes, négynapos programja. Az augusztus 20–23. között Gyergyószentmiklóson sorra kerülő rendezvény szervezői lovasok, szekeres gazdák és kutyatartók számára is felhívást tettek közzé.
Rovarirtást végez Gyergyószentmiklós önkormányzata július 27-én, hétfőn 21 és 24 óra között. A szúnyogok és kullancsok ellen történik az intézkedés.
Különleges zenei est várja az érdeklődőket csütörtökön 19 órától a gyergyószentmiklósi Transylvanik kézműves söröző emeleti termében. A rendezvény vendégei Lőrinczi György és Gagyi Dénes historikus hangszerkészítők, lantkészítő mesterek lesznek.
Figyelmeztető sztrájkot tartottak hétfőn 9 és 11 óra között a Gyergyószentmiklósi Városi Kórház alkalmazottai az országos tiltakozó akcióhoz csatlakozva. A munkabeszüntetés ideje alatt a sürgősségi betegellátás folyamatosan biztosított volt.
A jövőféltők előtt nem lehet kétséges a bőséges gyermekáldás fontossága, különösen mifelénk nem. Éppen ezért bír kiemelt jelentőséggel a székelyföldi vándorbölcső-lakók találkozója, amelynek második felvonását Oroszhegyen tartják augusztus 8-án.
Néhány nappal ezelőtt írtunk arról az összefogásról, amely a gyergyószentmiklósi Szabó Rékáért indult. Szomorú hírt közölt Péter Melinda, Réka édesanyja: a fiatal lány elhunyt. A család kéri, hogy az értük indított gyűjtés már ne folytatódjon.
szóljon hozzá!