Gyergyószék is jelen lesz a Székely Szabadság Napján

A Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt együttesen szervez utazást a március 10-én Marosvásárhelyen sorra kerülő Székely Szabadság Napja tüntetésre – jelentették be a négy szervezet helyi vezetői.

Gergely Imre

2013. február 27., 18:552013. február 27., 18:55

2013. február 28., 05:562013. február 28., 05:56

A Székely Nemzeti Tanács decemberben kezdeményezte, hogy március tizedikét, a Székely Vértanúk Emléknapját nyilvánítsák a székely szabadság napjává, felidézve, hogy 1854. március 10-én végezték ki a marosvásárhelyi Postaréten a székely vértanúkat, akik az 1848-as magyar forradalom és szabadságharc lángját próbálták újra fellobbantani. A Székelyföld autonómiájáért szervezett tüntetés Marosvásárhelyen, a Postaréten 17 órától kezdődik. 

„Jó alkalom lesz arra, hogy jelezzük, nem fogadhatunk el olyan közigazgatási átalakítást, amely ellentétes a székelység érdekeivel és akaratával, valamint Románia nemzetközi kötelezettségeivel.
A Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés határozatának értelmében ugyanis: »Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, amelynek egyben különálló fejlesztési régiónak is kell lennie. Azt az Európai Unióban elfogadott elvet kell irányadónak tekinteni Románia számára is, amelynek megfelelően a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell.« A Székely Szabadság Napján tegyünk hitet együtt az egyetlen méltányos, a székelység érdekeivel és akaratával összhangban levő közigazgatási átalakítás mellett: legyen Székelyföld önálló közigazgatási régió! A helyes kiindulási pont ugyanis nem az, hogy mit akar a kormány, vagy milyen alkalmi ötletekkel állnak elő a pártok tisztségviselői, hanem az, hogy mi az érintett közösség akarata. Székelyföld esetében az itt élő embereknek kell nyilatkozniuk, őszintén kifejezve azt, amire vágynak!” – áll a gyergyószéki SZNT felhívásában.

Autóbuszok Gyergyószékről Marosvásárhelyre

Gyergyószék településeiről egyelőre három autóbuszt indítanak, de a szám nem korlátozott, a jelentkezések függvényében újabb járműveket biztosítanak a tüntetésen részt venni szándékozók számára. Az autóbuszok a tüntetés napján 13 órakor indulnak a gyergyószentmiklósi Művelődési Ház elől, de a környező településekről is felveszik a jelentkezőket. Az utazás 5 lejbe kerül személyenként oda-vissza. A jelentkezési szándékot március 8-án 12 óráig lehet jelezni.

A gyergyószentmiklósiak az EMNT, illetve az MPP székházában iratkozhatnak fel, a községek lakói számára a helyi kábeltévékben teszik közzé, hogy hol, kinél lehet jelentkezni. Amint a négy szervezet vezetői sajtótájékoztatójukon jelezték, fontos, hogy időben feliratkozzanak a részvevők, hiszen ennek függvényében tudnak majd további autóbuszokat lefoglalni, és az új közlekedési törvény szabályozásai miatt az utaslistákat is véglegesíteni kell. Emiatt az utazás napján már nem lehet feliratkozni.

A szervezők két felhívással fordulnak az érdeklődőkhöz: tüntetésen részt vevők csakis székely zászlót vigyenek magukkal, semmiféle más jelképet ne, továbbá kerüljék a militaristának tűnő öltözetek, egyenruhák viselését, hogy senki ne magyarázhassa félre a tüntetés üzenetét, a tüntetők céljait. A sajtótájékoztatón kifejtették, fontos, hogy az összefogás eredményeként nincs külön MPP-s vagy néppártos busz, hanem egyszerűen csak buszok vannak az autonómiatüntetésre. A négy szervezet sajnálatosnak tartja, hogy a szövetség felső vezetésének nyomására az RMDSZ szervezetten nem vesz részt a tüntetésen. Ugyanakkor hozzátették, az SZNT megkeresésére válaszolva Bányász Lehel, az RMDSZ gyergyószentmiklósi szervezetének elnöke jelezte, magánemberként többen is jelen lesznek az eseményen. Az SZNT lehetőséget ad arra, hogy pártszínektől függetlenül bárki részt vehessen a tüntetésen, így aki nem akar egyik vagy másik párt irodájában jelentkezni az utazásra, az a 0757–198227-es telefonszámon is jelezheti szándékát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben

Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek

Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek
2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
Hirdetés