
Fotó: Pethő Melánia
Múlt héten végleges és visszavonhatatlan ítélet született a Brassói Táblabíróságon a kézdivásárhelyi fizetéses parkolást szabályozó tanácsi határozatokkal és a kerékbilincseléssel kapcsolatosan. Az ítélet kimondja, hogy a City Parkingnak nem áll jogában a tilosban parkolás miatt kerékbilincset szerelni az autókra. A gyergyószentmiklósi városháza álláspontja szerint az ítélet Gyergyószentmiklósra nem vonatkozik.
2015. március 10., 10:522015. március 10., 10:52
2015. március 10., 10:522015. március 10., 10:52
A kézdivásárhelyi parkolással kapcsolatos, magánszemélyek által indított perben született múlt heti táblabírósági döntés gyakorlatilag megerősítette azt, amit alapfokon a bíróság már korábban kimondott, vagyis, hogy a City Parkingnak nincs joga az autók megbilincselésére. Az alapfokú ítéletben olvasható, hogy csak az állami szervek és az erre felhatalmazott hivatalok vonhatnak felelősségre gépkocsivezetőket, illetve büntethetnek közúti kihágások miatt – semmiképpen nem tehetik ezt vállalkozások, korlátolt felelősségű társaságok. Az egyedüli hatóság, amely a közlekedési törvény szerint büntethet tilosban történő parkolásért, a közlekedési, illetve a helyi rendőrség – áll az ítéletben, amelyben azt is leszögezik, hogy a City Parkingnak nem áll jogában a tilosban parkolás miatt kerékbilincset szerelni az autókra.
A gyergyószentmiklósi városháza értelmezése szerint mindez nem érvényes Gyergyószentmiklóson, itt legális a kerékbilincs használata. „A gyergyószentmiklósi határozatok esetében is fogalmaztak már meg kifogásokat. Ezeket illetően fellebbvitelen a Marosvásárhelyi Táblabíróság döntött. Az ítélőtábla 2012-es döntése értelmében a gyergyószentmiklósi tanácshatározatok hatályosak és érvényesek. Jelenleg is be kell tartaniuk a parkolási rendet a gépjárművezetőknek, ellenkező esetben az érvényes határozatok értelmében a cégnek jogában áll szankciókat kiróni a szabálytalankodókra” – olvasható a polgármesteri hivataltól szerkesztőségünknek küldött válaszban. Megjegyzik, vannak magánszemélyek, akik peres úton keresik igazukat a cég által kiszabott büntetéseket illetően, és az igazságszolgáltatás intézményeinek hatáskörébe tartozik, hogy az egyéni esetekben megvizsgálja a felek igazát.
Gyergyószentmiklóson a 2011-ből származó 70-es és 69-es határozatok alapján kötöttek szerződést
a City Parkinggal. A Marosvásárhelyi Táblabíróság 2012-ben úgy döntött, a gyergyószentmiklósi tanácshatározatok hatályosak és érvényesek – állapítja meg a városháza közleménye. Így a City Parking bilincselhet, és a kerékbilincs levételéért fizetni kell. Ugyanakkor a közleményben olvasható városházi álláspont szerint más önkormányzatok hasonló határozatainak helyzetét ettől függetlenül kell kezelni. Hozzáteszik, a megnövekedett gépjármű-forgalomra kizárólag a szabályzat betartása a megfelelő válasz, ellenkező esetben a közúti biztonság kerül veszélybe. Utalnak arra is, hogy a parkolási szempontból nem szabályozott utcákban, tömbházak között az elővigyázatlan és kontrollálatlan parkolás hamar zavart okoz a közlekedésben.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
szóljon hozzá!