
Fotó: Balázs Katalin
Február 25-én kell jelentkeznie az ügyészségen Kisné Portik Irénnek és Selyem Antóniának, a Wass Albert-megemlékezés szervezőinek. Az EMNT és EMNP jogi támogatást ajánlott fel mindkettejüknek.
2013. február 21., 17:262013. február 21., 17:26
2013. február 21., 19:252013. február 21., 19:25
Idézést kapott a gyergyószentmiklósi Wass Albert-megemlékezés két szervezője; gyanúsítottként kell hétfőn megjelenjenek az ügyészségen. Az eset kapcsán Bákai Magdolna, az EMNT gyergyószéki szervezetének elnöke hívott össze sajtótájékoztatót. A jelen lévő Kisné Portik Irén elmondta, amint az aktából kiderül, bűnügyi eset gyanúsítottjai mindketten. „Pedig már azt hittem, elcsendesedik a dolog, azt hittem, kölcsönösen meggyőződtünk arról, hogy nem akarunk senkit bántani, a januári megemlékezés egy kulturális esemény volt. Most úgy tűnik, másféle meggyőződés van e mögött, de remélem, erre hétfőn fény fog derülni” – fogalmazott Kisné Portik Irén.
Felajánlott támogatás elfogadva
Bákai Magdolna kijelentette: „Felhatalmazást kaptam, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt nevében elmondjam, nem értünk egyet azzal, hogy Wass Albert miatt civileket meghurcoljanak, valamint Wass Albertet nem tartjuk háborús bűnösnek. Reméljük, hogy sikerül újra felvenni a pert és rehabilitálni Wass Albertet. Nem értjük, miért nem szabad kiejteni egy nagyszerű és nagynevű író nevét, miért nem szabad munkásságáról beszélni. Az EMNT és az EMNP felvállalja, hogy politikai, erkölcsi és jogi asszisztenciát biztosít Kisné Portik Irénnek és Selyem Antóniának, amennyiben elfogadják.”
Kisné Portik Irén köszönve a biztatást kifejtette, jólesik számára, hogy ilyen ügyben életében először védelmezője is akadt. Újságírói kérdésre kifejtette azt is, hogy a Magyar Polgári Párt tagjaként úgy érzi, itt a pártok összefogtak az ügy érdekében, az MPP is mögötte áll, Mezei János polgármester szintén biztatta a sajtótájékoztató előtt: tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az ügy tisztázódjon, és hogy holnap ne legyenek újabb személyek beidézve.
Mint Kisné Portik Irén elmondta, 1973-ban került a hatóságok látószögébe „negatív elemként”, és szentül meg volt győződve, hogy az utóbbi 23 év elmossa még az emlékét is annak a sok kellemetlenségnek, amit végig kellett élni. „Ha most ilyen időket élünk, úgy érzem, továbbra is vállalnunk kell Wass Albertet, vállalnunk kell a zászlónkat, és mindent, ami székely önazonosságunkhoz tartozik. Nem szabad megijedni és nem szabad kétségbeesni: az Európai Unióban vagyunk, megilletnek minket azok a demokratikus jogok, hogy megemlékezzünk gazdag kultúránk neves személyiségeiről. Úgy érzem, mi ezt nem valaki ellen tesszük, csupán önmagunkért. Nincs a világon egy olyan nép rajtunk kívül, amely a magyar kultúráért felelős lenne. Én, amíg élek, bármilyen dossziéim lesznek, ennek a kultúrának a szolgálatában fogok állni. Remélem, fogják hagyni.”
Székely zászló Kisék házán
Szerdától székely zászló lobog a Kis Portik család Virág negyedi tömbházlakásán. „Én arra voltam nevelve, hogy a nemzeti színeinket, a legszentebb dolgainkat a szívünkben kell hordani. Így éltem, így élek és tudom, ott van igazán a helye. De vannak alkalmak, amikor ezen túl kell lépni, meg kell mutatni, képesek vagyunk szembeszállni, bármekkora is az a hatalom, azért, ami jog szerint a miénk. Én az 1600-as évekig vissza tudom vezetni őseimet Gyergyóremetén. Hát jöjjön és vegye el az, aki ennél régebbi” – mondta Kisné. A kérdésre, hogy a zászlókitűzés befolyásolhatja-e negatívan a Wass Albert-ügyben hozandó döntést, kijelentette: „ez intelligencia kérdése is azok részéről, akik ezt az ügyet kezelni fogják”.
Egyébként háborús bűnös propagálása miatt 3 hónaptól 3 évig terjedő börtönbüntetés szabható ki.
Huszonegy kisgyermek öltözhetett új, hagyományos viseletbe a gyergyóalfalvi Mesevár óvodában, amelyet tánccal avattak fel ünnepi hangulatban, beteljesítve az óvónők és a közösség többéves álmát.
A gyergyószentmiklósi rendőrség egy 44 éves nő eltűnésének ügyében indított keresést, megtalálásában a lakosság segítségét kérik.
Átfogó rendőrségi ellenőrzés zajlott szerdán Gyergyószentmiklóson: a razzia a fegyvertulajdonosokat, az autóvezetőket, az állattartókat, az erdészetet és a biztonsági előírásokat is érintette.
Sok szülő és gyerek örül annak, hogy – ha közel két hónapos csúszással is, de – elindulnak reggelente a „Fenyves járatok”. Csütörtöktől felnőtt önkéntesek felügyelete mellett újra szervezetten, gyalog mennek iskolába a bekapcsolódó gyerekek.
Különböző fejlesztésekre, a beruházások önrészének biztosítására kapott néhány település pénzt a személyi jövedelemadó 6 százalékos visszaosztásából. Minderről Hargita Megye Tanácsának hétfői, rendkívüli ülésén döntöttek.
Tizenkilenc év kihagyás után ismét szüreti bált szerveznek Gyergyószentmiklóson. A rendezvény életre hívói fiatalok – többségük 16–20 év közötti –, akik szüleiktől hallották, hogy az ő fiatal korukban milyen jó hangulata volt ezeknek a báloknak.
Néhány nap elteltével visszatért a Gyilkos-tóhoz az a medve, amely az elmúlt hétvégén riadalmat keltett az ott tartózkodók körében. A gyergyószentmiklósi önkormányzat a zernyesti medvemenhelyre szállíttatta az állatot.
Gyergyószárhegyen idén is gazdag programmal várja a látogatókat a 18. Híres Szárhegyi Káposztavásár és Fesztiválra, mely a hagyományok, a kultúra és a gasztronómia jegyében zajlik péntektől vasárnapig.
Ditróban és Balánbányán is ajtókat kellett feltörniük kedden a tűzoltóknak, hogy bejussanak lakásokba, de már nem tudtak segíteni az ott talált személyeken. Az áldozatok 87, illetve 54 évesek voltak. Remetén lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat.
A napokban ellenőrzik az első, terepen zajló munkálatokat az A8-as autópálya Gyergyóditró – Gerinces közötti szakaszának tervezésére és kivitelezésére vonatkozó szerződés keretében. Ez az A8-as autópálya leghosszabb szakasza.
szóljon hozzá!