
Úrihímzéses takaró, népi motívumos hátizsák, hímzett póló, kokárda és karkötő – mind-mind tombolatárgy, melyeket úgy lehet elnyerni, hogy közben a szentmiklósi rászorulókon is segít az ember. A kezdeményezés a Gránátalma Egyesülettől származik, a részletekről Kisné Portik Irén egyesületi vezető nyilatkozott.
2014. november 19., 13:492014. november 19., 13:49
„Nem tudtunk nemet mondani arra a felhívásra, hogy össze kellene fogni, hiszen Gyergyószentmiklóson nélkülöző emberek vannak, több mint hatvan család segítségre szorul ahhoz, hogy a betevő falatjuk mindennap biztosított legyen. A mi szervezetünk nem karitatív, mégsem tudtunk nemmel válaszolni a felhívásra. Elhatároztuk, hogy azokból a tárgyakból, amelyeket önfenntartás céljából és a nemes népi kultúra újranépszerűsítése okán készítettünk, ajánlunk fel néhányat az Együtt egymásért program keretében.”
A gyergyószentmiklósi önkormányzat szociális osztályának szervezésében, civil szervezetek összefogásával folyamatban van a legrászorultabbakat segítő karitatív akció. A gránátalmások ehhez egy új támogatási lehetőséget ajánlanak a városlakóknak. Adakozásukkal nyerhetnek is – jelzi az egyesület vezetője, sorolva a megnyerhető ajándéktárgyakat: „Az egyes számú tombolatárgyunk egy takaró, mely úrihímzéssel készült a XVIII. századi minták alapján. Ez a takaró lenne annak a száz tombolának a fő nyereménytárgya, amit el szeretnénk adni, és a városnapi ünnepségen kisorsolni. Hasonlóképpen ekkor sorsolunk ki még több ajándéktárgyat. Egy olyan hátizsákot, amely nem a mai színek pompájában tobzódik, hanem hagyományos székely mintázatot, színeket, jelképeket hordoz. Ugyancsak kisorsolunk egy hasonló mintázatú pólót, tíz székely kokárdát és tíz székely jelképeket tartalmazó karkötőt.”
Mint megtudtuk, tombolát egyelőre a Sándor házban hétköznapokon 9-15 óra között lehet vásárolni 10 lej ellenében, de egyeztetéseket követően a Gránátalma hímzőkör asszonyai is árusítani fogják. A tombolák tulajdonosainak esélyük nyílik a nyerésre, az így begyűlt összeget pedig tartós élelmiszerre váltják az Együtt egymásért program szervezői, és december folyamán egy kicsit könnyebbé teszik a szentmiklósi szegény családok egy részének napjait.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
szóljon hozzá!