Gazdanap: hálaadás, ünnep és reménység

Első látásra leszögezhetjük: jó otthona lesz Borzont az Alfaluból ideköltözött gazdanapnak. Mind maga az új helyszín, mind a borzontiak hozzáállása ezt bizonyítja. A falu kultúrotthonának szomszédságában található területen szombaton jóval többen megfordultak, mint Borzont teljes lakossága.

Gergely Imre

2013. november 10., 21:112013. november 10., 21:11

2013. november 10., 22:012013. november 10., 22:01


Egy hét alatt, „rohamtempóban” zajlott le a 16. alfalvi, ezúttal borzonti gazdanapok megszervezése, de a szervezők méltán lehetnek elégedettek, egy olyan esemény jött létre, amely nem „csak” a hagyományt vitte tovább, hanem igazi ünneppé vált.

A borzonti közösség hétköznapjait eddig a Szent István-napi búcsú szakította meg évente, mostantól két nagy eseménye lesz a falunak – és ez nagy dolog, mondta el egy helybéli. Tizenöt alkalommal a borzontiak mentek be Alfaluba az őszi hálaadó gazdanapra, most ez megfordult, és meglátszott, az új házigazdák megállták a helyüket.

A község gazdái és gazdasszonyai is kitettek magukért, közszemlére került minden, amire büszke lehet a gazdálkodó. A fajállatokat (szarvasmarha, juh, lovak, kecskék, szárnyasok, nyulak stb.) hozzáértő szakemberek értékelték, méltatták, s megállapíthattuk, egyetlen kiállított állat tulajdonosának sem volt oka szégyenkezni. Sőt, jogosan lehetett büszke. Az itt termelt zöldségek, gyümölcsök jó célt szolgáltak. Öt szekeret raktak meg a gazdák adományaival, amelyet Böjte Csaba testvérnek a nemrégiben megnyílt új alfalvi gyermekotthona számára ajánlottak fel.


Ludaskása és jó hangulat

Nem maradt el a birkavágó verseny sem, a levágott állatok húsából jóféle pörkölt készült a nagy üstökben, de persze túrós puliszkát is kóstolhattak a jelenlévők. Itt kell megemlítenünk, hogy egy régi Márton-napi szokást felelevenítve most először főztek a gazdanapon ludaskását. Azonban nemcsak enni, inni lehetett, az ideillő muzsika sem hiányzott. A gyergyószéki falvak muzsikusaiból összeállt 19 fős népi zenekar biztosította a hangulatot. S mondjuk el: lehetetlen volt nem belekapcsolódni a nótázásba.

A közösség ragaszkodása viszi tovább

A gyergyóalfalvi templom 800. évfordulója volt az ősz nagy eseménye a községben, és az önkormányzat úgy gondolta, emiatt idén nem szervezik meg a gazdanapot. A közösség azonban másként látta ezt.  Egyre-másra érkeztek a kérdések, kérések, hogy márpedig a rendezvényt idén is meg kellene tartani. A közösség kérte, de hozzá is állt, a gazdanaphoz szükséges anyagiakat pár nap alatt sikerült összegyűjteni helyiek hozzájárulásaiból, a megmozdulás felülmúlta a várakozást – mondta el Gál Szabolcs polgármester.

A gazdanap kinőtte a Guszti kertet, a szombati esemény résztvevői csak nagyon zsúfoltan fértek volna el a régi helyen. Új helyszínt kellett keresnünk, s itt, a borzonti kultúrház melletti terület ideálisnak bizonyult, ezután itt tartjuk meg – nyilatkozta Gál Mihály főszervező, hozzátéve, nagy öröm, hogy nem szakadt meg a hagyomány, sor kerülhetett 16. alkalommal is az eseményre.

Tovább kell adni a föld szeretetét

A hálaadás az életadó termésért, a szórakozás, a kikapcsolódás mellett más szempontból is fontos a gazdanap az alfalviaknak, borzontiaknak. Az időpont jó, most már kevesebb a munka a mezőkön, az emberek ráérnek, a gazdanapon találkozva jóízűen elbeszélgethetnek, amire hétköznaponként talán kevesebb a lehetőség.

S ha az itóka már a fejekbe száll, akkor kimondásra kerül talán az  is, hogy „komám, egyen meg a medve, idén tavasszal is belehajtottad az állataidat a vetésembe”. „Van ilyen, de a hirtelen harag elmúlik, az emberek megbékélnek egymással, és jövőre biztos nem hajtja az illető állatait más földjére, nem hiányzik az újabb megszégyenülés a falu előtt” – mondta el nevetve egy gazda.

A gazdanap igazi jelentőségét így fogalmazta meg egy helybeli asszony: lehetőség, hogy a fiatalok is láthassák: a föld, a gazdálkodás igenis meghozza a gyümölcsét, ha odaállunk a munka mellé, akkor jó megélhetést jelent a családnak. Láthatják: nem kell elmenni itthonról, nem kell külföldön keresni a boldogulást. Régebben a gazdálkodással 6-8 gyermeket neveltek fel nagyszüleink, és ugyanez a munka, ugyanez a föld ma is biztosítani tudja az életet, a megmaradást.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
Hirdetés