
Fotó: Baricz Tamás Imola
A gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár idén is bekapcsolódott a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a székelyudvarhelyi Cimbora Gyermekek Klubja kezdeményezésére indult felolvasó maratonba.
2013. február 19., 15:572013. február 19., 15:57
2013. február 19., 19:172013. február 19., 19:17
A február 19-én 9 és 15 óra között tartott rendezvényen elsősorban az Egri csillagokra irányították a felnőttek figyelmét, a gyerekeknek pedig a meséket ajánlották a szervezők, pedagógusok. „Kettős célja volt a rendezvénynek: magyar írok műveinek megismertetése és az olvasás örömének megtapasztalása, továbbadása” – mondta Keresztes Csongor, a könyvtár igazgatója, aki megköszönte a pedagógusoknak, hogy a gyerekeket elkísérték a könyvtárba. Ott jártunkkor egymásra vártak az önként jelentkezők, hogy olvashassanak.
„Nagyon jó a gyerekeknek, nemcsak azért, mert megismerkednek a könyvtárral, magyar írókkal, hanem mert hangosan olvasnak. Számomra is izgalmas volt, mert olvasnak órán is a gyerekek, de ez egy más lehetőség. Jó volt tapasztalni, hogy az ötödik-hatodikosok körében a közepes és gyengébb tanulók önként vállalkoztak. Szándékosan egy olyan osztályt is elkísértem a könyvtárba, melyben az olvasás, írás nem nagyon megy. Amikor jeleztem, hogy milyen rendezvényre megyünk, megdöbbentő módon több diák jelezte, akiknél gondot jelent az olvasás, hogy otthon gyakoroltak, és előzőleg meghallgathatom. Ha csak annyit is értünk el a rendezvénnyel, hogy a gyengébb tanulók otthon olvasást gyakorolnak, már megérte. Az izgalom, hogy egymást hallják, úgymond pódiumon szerepelhetnek, nagy dolog, önbizalmat kapnak” – mondta Baróti Etelka, a Fogarasy Mihály-iskola magyar szakos tanára. A részvevőknek emlékül személyre szóló, színes könyvjelzőt adtak ajándékba a szervezők.
Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.
Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
szóljon hozzá!