Fotó: Pethő Melánia
Hatalmas füstöt észleltek szerdán reggel a gyergyószentmiklósi Virág negyed 41/E lépcsőházának egyes lakásaiban, azonnal értesítették a tűzoltókat a lakók. Kiderült, a kémény belseje gyúlt meg. A tűzoltóság szerint a lerakódott koromréteg okozta a tüzet.
2017. február 15., 16:442017. február 15., 16:44
Szerencsére a füstje volt nagyobb, mint a lángja annak a Virág negyedi tűzesetnek, amelyhez szerdán reggel riasztották a tűzoltókat. Az egyik lépcsősor lakásaiban érződött erősen a füst, legjobban a negyedik és a harmadik emeleten, ahol a lakók gyanították, hogy a kémény gyulladt ki. Noha a lakások többsége a távfűtéshálózatra van csatlakoztatva, és a többség nem használja az egyébként szellőztetőből átalakított füstelvezetőt, tudomásuk van arról, hogy az egyik első emeleti lakásban igen, mivel ott saját kazánnal fűtenek. A szomszédok azt is tudni vélik, hogy a kémény jó ideje nem volt kitakarítva. Ezt állapították meg a helyszínre érkező szakemberek is.
Ottjártunkkor épp a kéményt takarították a tűzoltók, és ecettel locsolták belsejében az izzó téglákat. Mint megtudtuk, azért nem vízzel, hogy ne okozzanak kárt. „Ha vizet használnánk, megrepedhetne a kémény” – magyarázta Păun Ovidiu, a gyergyószentmiklósi tűzoltóegység vezetője. Tájékoztatott, az egységhez reggel nyolc óra után érkezett a bejelentés a 112-es segélyhívószámon, hogy a szóban forgó lépcsőháznak egyik negyedik emeleti lakása füsttel telt meg. A helyszínre érkezve a tűzoltók megállapították, a füst az izzó kéményből tódult a lakásba, a tüzet pedig a kéménybe lerakódott koromréteg okozta. „A kéményt csak az egyik első emeleti lakrészben használják. A lépcsőház minden más lakása a városi fűtéshálózatra van rácsatlakozva” – mondta Păun Ovidiu.
Ellenőrzés következik
Az esettel kapcsolatosan közleményt adott ki a városháza. Ebben arról tájékoztatnak, hogy az önkormányzat katasztrófavédelmi osztályának egy bizottsága időszakosan ellenőrzi a tömbházlakások kéményeinek állapotát. Legutóbb 2013 decemberében végeztek ellenőrzést. A most begyulladt kémény állapotáról 2013. december 20-án készült elemzés, akkor mindent rendben találtak.
„Az önkormányzat felszólítja a város lakóit, hogy a törvényt betartva, legalább évente pucolják ki a használatban lévő kéményeket, és kerüljék a fűtéshálózatról való illegális leválásokat, az improvizált megoldásokat, amelyek ilyen és ehhez hasonló balesetekhez vezethetnek. A város polgármestere – a mostani ügyre való tekintettel – kérni fog egy újabb kéményellenőrzést, amelyre egy új bizottságot nevez ki. Amennyiben a bizottság azt állapítja meg, hogy nincsenek kellőképpen karbantartva a kémények, felszólítja a tömbház lakóit ezek rendbetételére, és a későbbiekben újra ellenőrzi, hogy orvosolták-e a rendellenességet” – olvasható a közleményben.
Más lesz a 2025–2026-os szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán, mivel a Gyergyói Hoki Klub felnőttcsapata, valamint az U21, U18 és U16 korosztályok Gyergyóremetére költöznek. A jég azonban így sem marad üresen: a jégpálya hétfőn indítja az új szezont.
Komoly változásra készülnek a szociális juttatások terén Gyergyószentmiklóson: a következő tanácsülésen dönthetnek arról, hogy csak azok részesüljenek a különféle juttatásokból, akik minden helyi adót és bírságot kifizettek.
Holtan találták meg azt a 72 éves, maroshévizi férfit, aki július 26-án önként távozott otthonából, majd nagy erőkkel keresték többek között rendőrök, csendőrök és önkéntesek is.
Zajlanak a nyári karbantartási munkálatok a gyergyószentmiklósi tanintézményeknél. A Szakinál az iskolaépület felújításával jól haladnak, a bentlakással kevésbé. A Salamonnak is várnia kell még a régi műhelyépület bontására.
Elkezdték a központi park körüli parkolók felújítását Gyergyószentmiklóson, ami egy újabb lépés a fizetéses parkolás újbóli bevezetéséhez.
Elindult az a civil szervezetek programjait népszerűsítő nagykövetek regisztrációja, a negyedik Fuss NEKI! Gyergyó adománygyűjtő mozgalomhoz. 27 szervezet összesen Ötszázezer lejnyi támogatás megszerzését tűzte ki célul.
Gyergyószentmiklós több utcájában és a lakónegyedekben is csatornázási munkálatok zajlanak augusztus folyamán. Ezek időszakos forgalomkorlátozással is járnak.
Engedély nélküli árusítóhelyet számoltak fel kedden a Gyilkos-tó partján. Az önkormányzat polgármesteri rendelet alapján távolíttatta el a természetvédelmi övezetbe jogtalanul kihelyezett büfékocsit, amely egy stég közelében működött.
Folyamatosan mozgásban lenni, vagy nyugisan ellazulni? Sok embernek dilemmája lehet ezekben a napokban Gyergyószentmiklóson. Az Egyfeszt élménykínálatával nem egyszerű a lépést tartani. De bármi a döntés, a végeredmény csak jó lehet.
Elrajtolt az Egyfeszt összművészeti fesztivál idei kiadása csütörtökön Gyergyószentmiklóson. Már az első napon benépesültek a rendezvény helyszínei, az események java pedig még csak most jön.
szóljon hozzá!