Folytatják a román nyelvű kommunikáció elsajátítását

Hasznos volt, így folytatódik a gyergyószentmiklósi városi könyvtár gyerekrészlegének az a programja, mely a román nyelven zajló kommunikációra épül. Poráczki Judit gyerekkönyvtáros Vidáman szórakozva tanuljunk románul! címmel tartja az ingyenes foglalkozást.

Baricz-Tamás Imola

2015. október 07., 15:542015. október 07., 15:54

A tavalyi foglalkozásokhoz hasonlóan idén is V-VIII. osztályosok részére meghirdetett programban két csoport indul, külön találkoznak az V-VI. és a VII-VIII. osztályosok. Mint megtudtuk, nemcsak a szentmiklósi iskolákból van jelentkező, hanem a környező településekről is érkeznek a kéthetenkénti találkozókra, a csoportok száma ugyan korlátozott, de igyekeznek nem visszautasítani a gyerekeket.

A román nyelven zajló, kommunikációra épülő délutáni foglalkozásról az angol-román szakon végzett gyerekkönyvtáros programvezetővel, Poráczki Judittal beszélgettünk. „Igyekszem a munkám mellett a tudásomat is a gyerekek szolgálatába állítani, így indult tavaly ez a program, mely a visszajelzések alapján igen népszerű lett. A tapasztalatok alapján elmondhatom, hogy a gyerekek közvetlenek, sok minden érdekli őket. Viszont úgy gondolom, hogy azok a gyerekek, akiknek igazán szükségük lenne a program nyújtotta segítségre, nem nagyon jelentkeztek, jó lenne, ha ők is jönnének. Úgy érzem, nincs gond sem a román nyelv tanulásával, sem pedig a kommunikációval. A korábbi programban nyitottak voltak a diákok, igaz, ez nem egy osztályterem, nem vagyok a tanáruk. Remélem, ez most is így lesz, és az első ismerkedési kör után felszabadultan zajlik majd a kétórás foglalkozás, a korábbi foglalkozáson barátságok is köttettek” – mondta Poráczki Judit.

A tervek szerint a program a tanév végéig fog tartani, és minden találkozás külön témára épül, nem követi a tananyagot, kimondottan a kommunikációra, az adott korcsoportra van szabva. „Itt nincs rossz jegy, nincs fekete pont, nincs rangsorolás”– hangsúlyozta Poráczki Judit.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 16., szerda

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban

Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban
2026. szeptember 14., hétfő

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól

Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól
Hirdetés