A hatóságok fokozott ellenőrzése közepette zajlott a gyergyószéki Borzonton az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület által szervezett, vasárnap zárult 9. EMI-tábor. Soós Sándor, a tábor főszervezője elmondta, a rendőrség megannyi csoportja ellenőrizte a tábort.
2013. augusztus 11., 17:062013. augusztus 11., 17:06
Némelyik csoport fegyvereket és robbanószereket keresett, mások a szervezők számítógépein futtatott programok törvényes használatát ellenőrizték, de kiszállt a táborba a gazdasági rendőrség, a pénzügyőrség, a tisztiorvosi szolgálat, az állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági hatóság és a hírszerző szolgálat is.
„A szervezésben semmi kivetnivalót nem találtak, a hivatalos jegyzőkönyvek kiállítása után el is mondták, hogy kínosnak érzik a fellépésüket, de ez a parancs” – említette meg Soós Sándor. A főszervező büszkén említette, hogy a hatósági ellenőrzésekből a tábor résztvevői ma már alig vesznek észre valamit. Legfeljebb a szokatlanul sok vasalt inges, és többnyire románul beszélő személyre figyelhetnek fel – mondta el Soós.
Soós Sándor hozzátette, idén kevésbé foglalkozott a román sajtó a táborral, mint tavaly, amikor az interneten ismeretlenek egy éleslövészet képeit tették közzé azzal a szöveggel, hogy az EMI-táborban fegyveres harcra készítik fel a résztvevőket. A főszervező szerint az internetes rémhírkeltők ellen tett feljelentésükre azóta sem kaptak választ.
Soós Sándor a tábor jellegzetességének tartotta, hogy egyre többen jönnek családdal, kisgyermekekkel. A szervezők ugyanis egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy a gyerekeknek is hasznos elfoglaltságot biztosítsanak. Megállapítása szerint a Kárpátia péntek esti koncertje vonzotta eddig a legtöbb érdeklődőt. Ezen mintegy 3500-an vettek részt. Elmondta, az EMI-tábornak az elmúlt években csak magyar előadói voltak, még az esti koncerteken is magyar együttesek zenéltek, magyarul, a vasárnapi autonómianapra azonban dél-tiroli, katalán és baszk előadókat is meghívtak. „Az autonómia olyan ügy, amelynek kivívásához szükség van a külföldi partnerekre” – magyarázta az újdonságot Soós Sándor.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
szóljon hozzá!