
Fotó: Pethő Melánia
Egyelőre szünetel a munkálat a gyergyószentmiklósi római katolikus temetőben épülő szertartástérnél – a meghosszabbított kivitelezési szerződés szerint április végéig kell befejeződjön az építkezés. Ha elkészül a födött építmény, méltó helyet biztosít a végtisztességadásnak.
2016. február 16., 13:552016. február 16., 13:55
A talajmunkák, a burkolat lerakása, a tetőszerkezet elkészítése befejeződött az épülő szertartástérnél. Elkészültek már a padok is, amelyeket a későbbiekben helyeznek ki. Más munkálatokkal is várják az időjárás enyhülését.
Eredetileg január 24-ig kellett volna befejezze a kivitelező a tér felépítését, de előre láthatatlan akadályok miatt hosszabbítani kellett a határidőt. A munkálatok során derült ki ugyanis, hogy a temetőkert fala statikai szempontból nem bírná meg azt a terhelést, amelyet a rá tervezett zajvédő fal jelentene. „Ekkor a tervező, a kivitelező, illetve az önkormányzat több ízben is egyeztettek a továbblépésről. Ezek alapján szerződéshosszabbításra került sor, ezúttal a határidő április vége. A kivitelezés értéke változatlanul 298 896 lej maradt” – tudtuk meg Madaras Szidóniától.
A gyergyószentmiklósi városháza szóvivője ismertette, amint az időjárás megfelelő lesz, a kerítés falának bontásával, majd újjáépítésével és védőfal felépítésével folytatódnak a munkálatok. A terveknek megfelelően a dróthálót fabetéttel helyettesítik a szertartástér hosszúságában, az építményt pedig áttetsző hangszigetelő anyaggal választják el az utcától annak érdekében, hogy az autók, szekerek zaja, a gyalogosok beszéde ne zavarja a végtisztességadás méltó csendjét.
Az új szertartástér a meglévő ravatalozóházzal alkot egységes építményt. Az összeépítés miatt el kell majd mozdítani a temetőbejáratot jelentő székely kaput. „A falat érintő munkálatok tervezői rendelet alapján történnek majd” – közölte a szóvivő, hozzátéve, az egyházzal egyeztetve születik végleges döntés arról, hogy a temetőkert melyik bejáratához állítják fel a lebontott székely kaput.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.
szóljon hozzá!