Fotó: Boda L. Gergely
Törvénytelen volt Borboly Csaba, Hargita megye önkormányzati elnökének az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) általi őrizetbe vétele – véli az RMDSZ politikusa és védőügyvédje, Sergiu Bogdan.
2013. december 02., 13:412013. december 02., 13:41
A rendelkezésükre bocsátott jegyzőkönyvekből tisztán kiderül, hogy az elnök őrizetbe vételét egy olyan lehallgatott telefonbeszélgetés alapján rendelte el a vádhatóság, melynek papírra vetése során a fordítást és gépelést végző személy összecserélte a beszélgetőtársakat. Minderről az ügyvédnek hétfőn nem volt alkalma meggyőzni a marosvásárhelyi táblabíróságot, mivel az érdembeli tárgyalás helyett Mihaela Ramona Creţu bíró újabb halasztást rendelt el, így a következő tárgyalásra 2014. január 6-án kerül sor.
A vádlott és jogi képviselője szerint a DNA által lehallgatott beszélgetések jegyzőkönyvbe vételekor számos fordítási és sorrendi hiba csúszott be, ami lényegesen befolyásolhatja az ítélethozatalt. „Egyrészt számos súlyos fordítási hibát észleltünk a lehallgatott beszélgetések legépelésében, másrészt pedig több helyen is személycserét találtunk, azaz a Borboly Csaba által mondottakat a beszélgetőtársának tulajdonítják és fordítva. Az ügyészek a letartóztatási javaslathoz is éppen egy ilyen kiforgatott mondatot idéztek” – nyilatkozta portálunknak Sergiu Bogdan, aki határozottan cáfolta a vádhatóság képviselője által állítottakat, miszerint a védelem időhúzásra játszana. A kolozsvári jogász emlékeztetni kívánt arra, hogy az első tárgyalás előtt is gyenge minőségben fénymásolt, alig olvasható jegyzőkönyveket kaptak kézhez, ami rendkívül megnehezítette a munkájukat. „Sajnos másodjára is gyatra minőségű másolatokat kaptunk, ezért a bírónő elrendelte az összes eredeti dokumentum újraszkennelését” – tette hozzá az ügyvéd. Kérdésünkre, hogy a személycserék kapcsán a puszta véletlenre vagy szándékosságra gyanakszik, Borboly Csaba nem hibáztatott senkit. Mint valószínűsítette, a fordítók és a jegyzőkönyvezők sietsége vezetett a hibákhoz.
A politikus továbbá elmondta, hogy a nyarának nagy része azzal telt, hogy a hang- és képfelvételekről próbálta kisilabizálni, ki mit mondott. Már akkor rájött, hogy a párbeszédek egy részét az ügyészség tévesen jegyzőkönyvezte. „Azzal a technikával, amivel lehallgattak, nem is csoda, hogy nem lehet tisztán kivenni, hogy amikor egyszerre három-négy személy is beszél, ki mit mond” – fejtegette a korrupcióval vádolt önkormányzati elnök. Szerinte az ügyészség eddig korrekt módon járt el, hisz a Borbolyék által jelzett szinte valamennyi javítási igényt elfogadta.
Mint ismeretes, a korrupcióellenes vádhatóság azért fogta perbe Borbolyt, mert álláspontja szerint a Hargita megyei önkormányzat elnöke indokolatlanul fizetett ki jelentős, útjavításra szánt összegeket annak a Stravia Group Kft.-nek, amely Pálffy Domokos megyei önkormányzati képviselő tényleges irányítása alatt működött. Ezzel állítólag az RMDSZ politikusa és feltételezett bűntársai 1,1 millió eurós kárt okoztak a román államnak. Eredetileg az Országos Korrupcióellenes Ügyészség – amely a nyáron 24 órás őrizetbe vette Borboly Csabát – folytatólagosan elkövetett hivatali visszaéléssel, csúszópénz folytatólagos elfogadásával, magánokirat-hamisításra való felbujtással, hamis irat felhasználására való felbujtással és hamis feljelentéssel gyanúsította a megyeelnököt. A vádirat szerint Borboly Csaba azt követelte Pálffy cégétől, hogy az önkormányzat által kifizetett összeg tíz százalékával támogasson egy, a saját holdudvarába tartozó egyesületet. Az ügyészség úgy vélte, az elnök a nyomok eltüntetése céljából követett el további törvénytelenségeket, így 2011-ben hamis iratok kiállítására bujtatott fel másokat, hogy a Számvevőszék előtt igazolja a kifizetéseket, 2012-ben pedig – amikor az ügyészség vizsgálni kezdte az ügyet – egy rendőrségi feljelentéssel próbálta kendőzni az ügyet. Az ügyészség Borboly mellett Pálffy Domokos és Csiszér Botond Benedek, az önkormányzatnak alárendelt útügyi igazgatóság ügyvezetőjének is a 29 napos előzetes letartoztatását kezdeményezte, amit a bíróság elutasított.
Elrajtolt az Egyfeszt összművészeti fesztivál idei kiadása csütörtökön Gyergyószentmiklóson. Már az első napon benépesültek a rendezvény helyszínei, az események java pedig még csak most jön.
Csütörtökön indul az Egyfeszt 5. kiadása, négy napig pezsgő kulturális- és bulivárossá válik Gyergyószentmiklós. Az önkéntesek már napok óta dolgoznak, készülnek a fesztiváludvarok, a dekorációk, jelezve, hogy valami készülődik.
Gyergyószentmiklóstól egészen a Gyilkos-tóig kerékpárúton lehet majd közlekedni, ennek megvalósítása már zajlik. A 27 kilométeres, Fenyő útja nevet viselő útvonal az egykori ipari kisvasút nyomvonalát fogja követni.
Tizenhat határozattervezet szerepelt a gyergyószentmiklósi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjén, ezeket sorban megszavazta mindenki. A végén viszont az EMSZ és az RMDSZ képviselői hosszan vitáztak Kántor Boglárka felszólalása után.
Az ivóvízhálózat-építési munkálatok nagy része már elkészült, a csatornarendszer korszerűsítése viszont még csak hatvan százalékban valósult meg. Hamarosan a Virág negyedben csatornáznak, míg az útfelújítások a rendszer tesztelése után kezdődhetnek.
Nem végezte el a házi feladatot Gyergyószentmiklós, így most azzal szembesülnek, hogy valószínűleg ebben az évben nem indul el annak a kilenc utcának a korszerűsítése, amelyre az Anghel Saligny programból még 2022-ben kapott támogatást a város.
A gyergyószentmiklósi Szent Anna gyermekotthont támogatta egy óriási vállalás teljesítésével Sebestyén Tímea. Egerből indult, és 670 kilométer futás után érkezett be Gyergyószentmiklósra vasárnap délután.
Hivatalosan július 31-én, csütörtökön kezdődik az Egyfeszt, de már július 28-tól, hétfőtől várja az érdeklődőket Gyergyószentmiklósra a fesztivál. Az eseményt megelőző napokban is bőven lesz mit felfedezni, a hétvége pedig rengeteg programot hoz.
Négy, erőszakos cselekmények elkövetésével gyanúsított fiatalembert vett őrizetbe vasárnap a maroshévízi rendőrség, miután szombaton utcai tömegverekedés tört ki a településen.
Különleges év az idei Borszék számára: 300 éve, 1725-ben tettek említést először írásban az itteni gyógyvizekről. A jubileumot a Bogrács Fesztivál színes programkavalkádja teszi emlékezetesebbé.
szóljon hozzá!